Szülők tudta nélkül kérdezgették a gyerekeket a nemi identitásukról

A szülők tudta nélkül töltettek ki egy "esélyegyenlőségi felmérést" negyedik osztályos diákokkal, akiknek azt mondták, hogy ne szóljanak a szüleiknek a felmérésről, aminek keretében néhány kérdést meg kellett válaszolniuk a nemi identitásukról is.

NAGYVILÁG 2021. JÚLIUS 27. 11:33

Haylee Yasgar az amerikai Sartell Minnesota állami iskola negyedik osztályos tanulója az édesanyjával nyilatkozott a Fox and Friends műsorban, ahol egy titkos esélyegyenlőségi felmérésről beszélt, amit a szülők beleegyezése nélkül töltettek ki negyedikes diákokkal.
A lány elmesélte a felméréssel kapcsolatos személyes tapasztalatait. „Részt vettem a felmérésen, ahol feltettek néhány kérdést a nemi identitással kapcsolatban. Nagyon zavart és ideges voltam, miután egy fiú megkérdezte, hogy mit fog ehhez szólni az anyukája, a tanár pedig azt mondta, hogy nem mondhatunk semmit a szüleinknek erről. Innentől mindenki ideges lett, és kényelmetlenül érezte magát”.
Ezek után megkérdezték a gyermek édesanyját, hogy mi volt a reakciója, amikor hallott a felmérésről, és arról, hogy a gyerekeket hallgatásra szólították fel. A szülő elmondta, hogy tájékoztatták őket arról, hogy ellenőrzések lesznek az iskolában, de erről a felmérésről nem szóltak senkinek.

„A lányom ezek után hazajött, és elmondta, hogy a tanára azt mondta neki, ‘nem hagyhatsz ki egy kérdést sem, akkor sem, ha nem érted azokat’. A felmérés végeztével a gyerekek megkérdezték, hogy kérdezhetik-e a szüleiket ezekről a témákról, a tanárok pedig azt válaszolták, hogy soha senkinek ne tegyenek fel kérdéseket a felméréssel kapcsolatban, és ne is mondják el egy felnőttnek sem, hogy mit töltöttek ki. Mint kiderült, a minnesotai Equity Alliance [a felmérésben részt vevő egyik szervezet] utasította arra a tanárokat, hogy a gyermekek minél kevesebb információt osszanak meg a szüleikkel a felméréssel kapcsolatban. Ez minden szülő számára aggodalomra ad okot”, mondta az anyuka.

NAGYVILÁG

Címkék:

gender theory, ngo