Transznemű gyerek bemutatásával tiltakozik az LMBTQ-szervezet a gyermekvédelmi törvény ellen

Egy tízéves, transznemű lány bemutatásával tiltakozik az LMBTQ-csoport a floridai gyermekvédelmi törvény ellen, amely megtiltja, hogy a gyerekeknek szexualitásról vagy szexuális ideológiákról tanítsanak egészen harmadik osztályos korig. Közben a gender-ideológia újabb játékon keresztül kezd beszivárogni a gyerekszobákba.

NAGYVILÁG 2022. MÁJUS 14. 11:04

Válaszul arra, hogy Floridában nemrégiben elfogadták a szülői jogokról szóló, gyermekvédelmi törvényjavaslatot, valamint az állam sebészeti főorvosa által kiadott iránymutatást, amely szerint a gyermekek számára nem ajánlott sem a társadalmi, sem az orvosi nemváltás, az Equality Florida egy videót tett közzé, amelyben az államban élő transznemű gyermekekre hívja fel a figyelmet.

A videó egy 10 éves gyermekkel kezdődik, aki fiúnak született, de lányként azonosítja magát, és ennek megfelelően nevelik a szülei. „Nemcsak transz vagyok, hanem nagyon jó barát, és pimasz, kedves illetve figyelmes is” – mondta Dempsey a transznemű gyerek.

„Dempsey hivatalosan is transzneműként tekint magára, ezt 5 éves korában jelentette ki, de már kétéves korában sem érezte komfortosan magát fiúként. Egyszerűen tudtuk, hogy különleges gyerekünk van, csak annyira fiatal volt, hogy nem mindig volt képes kimondani, mit érez. Mi csak követtük őt, és hagytuk, hogy kifejezze magát, és mi csak úgy sodródtunk az árral” – mondta a fiú anyja.

Dempsey ezután leírta, hogy miből derült ki, hogy ő igazából egy lány: a színlelés és az öltözködés folyamata során, ami az anyuka, Jaime szerint nonverbális kifejezése volt az érzéseinek. Dempsey elmondta, hogy eleinte nadrágot viselt kalapként, hogy hosszú hajat szimuláljon.

„Floridában élni nem mindig könnyű, mert amikor látható vagy, lényegében célponttá teszed magad ezeknek a törvényhozóknak. Én azt mondanám a vezető politikusainknak, hogy mi csak egy normális család vagyunk. Olyanok vagyunk, mint bárki más. És mindannyiunknak megvannak a problémái. De amikor egy egész embercsoportra vonatkozó törvényeket hoznak, akkor tényleg meg kellene egy pillanatra állni, hogy meghallgassátok azokat az embereket, akiket ezek a törvények érinteni fognak” – mondta Jaime.

Az Equality Florida azt állítja, hogy Ron DeSantis kormányzó és az állam vezetése olyan törvényeket fogad el, „amelyek célja a transz fiatalok megbélyegzése és elszigetelése”.

Florida államban nem rég törvénymódosítást hajtottak végre, amely megtiltja, hogy a gyerekeknek szexualitásról vagy szexuális ideológiákról tanítsanak egészen harmadik osztályos korig.

Florida állam ugyanis úgy véli, hogy csakis a szülők joga eldönteni, hogy mikor és milyen módon találkoznak a gyermekeik ezekkel a témákkal.

Florida sebész főorvosa Dr. Joseph Ladapo pedig egy olyan iránymutatást adott ki, amely szerint mindenki jobban tenné, hogyha a gyerekeket arra ösztönöznék, hogy jól érezzék magukat a saját testükben.

Közben újabb játékokon keresztül is elkezdett beszivárogni a gender-ideológia a gyerekszobákba. Nemrég a Fisher-Price bemutatta a Little People Collector RuPaul figuraszettet. A kedvelt játékmárka a 180 centis drag ikont, RuPault 3 centis játékfigurákká zsugorította, amelyeket a RuPaul’s Drag Race című műsor rajongói megvásárolhatnak a gyermekeiknek.

„RuPaul a popkultúra egyik ikonja, akit a tévé legjobban öltözött királynőjeként ünnepelnek, és most teljesen új módon kel életre a rajongók számára. Tizenegy televíziós díjjal, tizennégy stúdióalbummal és tizennégy ikonikus évaddal a háta mögött ez a kollekció a karrierjét és a stílusát ünnepli” – áll a vállalat közleményében.

A RuPaul-figurakészlet a férfi jellegzetes megjelenéseinek másolatait tartalmazza. A drag megjelenések között a jellegzetes lila és rózsaszín ruhák szerepelnek, mindkettő méretarányos szőke parókával. A harmadik figurán RuPaul nem transzvesztitaként látható, hanem egy öltönyben, amelynek színösszeállítása a két ruha elemeit ötvözi.

 

NAGYVILÁG

Címkék:

childrens, drag queen, gender ideology, trans