Új megvilágításba kerülhet a kancellár szerepe az adócsalásban

Új megvilágításba kerülhet a kancellár szerepe az adócsalásban

A Christlich Demokratische Union (CDU) és a bajor Christlich-Soziale Union (CSU) pártok azt követelik, hogy ne csak Olaf Scholz régi polgármesteri hivatali e-mailjeit vizsgálják meg, hanem a privát levelezését is kutassák át a nyomozók az elmúlt évtized egyik legnagyobb adócsalási ügyében.

NAGYVILÁG 2022. AUGUSZTUS 17. 12:20

Az úgynevezett A CumEx-ügytől évek óta hangos a nemzetközi sajtó, mivel több ország is érintett benne. Az ügy lényegében egy adócsalási rendszerrel kapcsolatos nyomozás, amelyben egy komplett hálózatot vizsgálnak a hatóságok, amelyet bankok, tőzsdei kereskedők, ügyvédek és pénzügyi tanácsadók alkottak.

A hálózat milliárdokat szerzett az európai államkincstáraktól az osztalékadóval kapcsolatos feltételezett csalás és spekuláció révén. A legnagyobb pénzösszeget veszítő államoktól több mint 62 milliárd dollárt csaltak el. A sor elején Németország van, a jelenlegi adatok szerint a nyugat-európai nagyhatalmat több mint harmincöt milliárd dollárral károsították meg.

Olaf Scholz német szociáldemokrata kancellár is érintett lehet az ügyben, bár időről-időre sikerül magát valahogy ideiglenesen kimosni a nyomozásból. Felmerült ugyanis a gyanúja annak, hogy Scholz még hamburgi polgármesterként segített adót csalni a Warburg banknak. Amikor elkezdték a bank elleni nyomozást, az intézményt a jelenlegi polgármester, Peter Tschentscher vezette. A nyomozás és az ügyészség munkálatai ellenére Hamburg kifizetett 47 millió eurónyi adóvisszatérítést a Warburg banknak, pedig erre nem is volt jogosult az intézmény, Olaf Scholz pedig a gyanú szerint tudott a turpisságról.

Scholz ugyanis többször találkozott a bank tulajdonosaival, de a nyomozás során azt állította, hogy nem emlékszik arra, hogy pontosan miről beszélgettek a találkozókon. A kancellár memóriáját azonban felfrissítette egy tanú naplóbejegyzése. Az egyik tulajdonos, Christian Olearius ugyanis lejegyezte, hogy Scholz mindenkit biztosított arról, hogy ha rajta múlik akkor a Warburg bank megtarthatja a pénzt. A két fél közötti kapcsolatot erősíti a tény, hogy a bank rengeteg pénzt adott Scholz pártjának, a szociáldemokratáknak – a jelek szerint tehát szó szerint kifizetődő volt a barátság és a feltételezett segítségnyújtás.

A Scholz elleni nyomozás egyelőre véget ért, azonban a Christlich Demokratische Union (CDU) és a bajor Christlich-Soziale Union (CSU) pártok azt követelik, hogy ne csak Olaf Scholz régi polgármesteri hivatali e-mailjeit vizsgálják meg, hanem a privát levelezését is kutassák át a nyomozók az elmúlt évtized egyik legnagyobb adócsalási ügyében. Felmerül ugyanis a gyanúja annak, hogy Scholz a hivatali levelezőrendszeréből e-maileket és naptárbejegyzéseket törölt.

„Scholznak most már a magán e-mailes levelezését is fel kell tárnia a nyomozók előtt!”

– jelentette ki a CDU/CSU pártszövetség nevében Andrea Lindholz a Bild című napilapnak. A belpolitikai szóvivő, Stefan Heck is hasonlóan vélekedett, aki szerint a naptárbejegyzések törlése egyértelműen arra utal, hogy Scholz titkolni akar valamit, ezért szükségszerű a további vizsgálat a kancellár körül.

NAGYVILÁG

Címkék:

cheating, germany, olaf scholz, spd, tax