A Soros-birodalom a lengyel igazságszolgáltatást is bekebelezheti

Nem csak az új igazságügyi minisztériumot hálózza be a Soros-birodalom, hanem az igazságszoltatást és a bírói tevékenységet is évek óta befolyása alá akarja vonni az amerikai oligarcha.

POLITIKA 2024. JANUÁR 17. 08:33

Donald Tusk baloldali kormányának felállásával lényegében Soros György és az amerikai oligarcha birodalma átvette a hatalmat Lengyelország felett. Nem csak a parlamenti alsóházban, a szejmben, hanem a minisztériumokban is egymás hegyén-hátán sorakoznak a Soros-közeli emberek. Sőt, az igazságszolgáltatás is ki van téve a Soros-hálózatnak – igaz, arra már évek óta fáj a foga Soroséknak.

Emlékezetes az az eset, amikor 2021-ben egy Soroshoz köthető sztárbíró visszautasította, hogy bizonyos kollégáival ítélkezzen. Piotr Gąciarek nem volt hajlandó például Stanisław Zdun bíróval együtt dönteni az egyik ügyben, mindezt személyes okok miatt. Nem volt kibékülve ugyanis azzal a rendszerrel, amely alapján kinevezték a bírákat.

Gąciarek bíró bizarr provokációjával Przemysław W. Radzik, a Legfelsőbb bíróság fegyelmi ombudsmanjának egyik vezetője foglalkozott, és eljárást kezdeményezett. A Fegyelmi Kamara végül felfüggesztette Piotr Gąciarek bírót. Ekkor fújtak riadót Sorosék, és teljes tűzerővel támadták Lengyelországot. A Helsinki Alapítvány az Emberi Jogokért szervezet állt a hadjárat élére, amelyet Soros György alapítványa és az Európai Bizottság is rendkívül bőkezűen támogat – előbbitől 2015 és 2019 között nem kevesebb, mint 3 milló dollárt kapott. A szervezet akkor azt a szokásos mantrát ismételgette, hogy Lengyelország példátlan módon megsérti nemzetközi kötelezettségeit.

A Helsinki Alapítvány habzó szájjal azt írta egy közleményben, hogy a lengyel kamara nem tárgyalhatja bírák vagy más jogi szakmák tagjainak fegyelmi ügyeit. Vagyis, Sorosék szerint Lengyelországban nem dönthetnek lengyel bírák fegyelmi eljárásairól, és mindezt az Európai Unió Bíróságának és az Emberi Jogok Európai Bíróságának joggyakorlatára hivatkozva állította.

Már ekkor egyértelmű jelek mutatkoztak arra, hogy Soros György és hálózata mindent megtesz azért, hogy Lengyelországot is meghódítsák. Most pedig minden körülmény adott lehet erre: Donald Tusk baloldali kormányát zsinóron rángathatja a Soros-birodalom feje. Az igazságügyi tárca meghódítása már be is fejeződött.

Elég csak egy pillantást vetni Adam Bodnar új igazságügyi miniszterre, aki egészen véletlenül éppen a Helsinki Alapítványnak dolgozott. De helyettese, Zuzanna Rudzińska-Bluszcz is ugyanebből a csapatból érkezett. Soros György alapítványánál nevelkedett, az amerikai oligarcha pénzén még egy vezetői képzést is elvégezhetett.

Zuzanna Rudzińska-Bluszcz Forrás: X

Maria Ejchart, egy másik helyettes államtitkár is a Helsinki Alapítványnál tanulta ki a radikális liberalizmus csínját-bínját. Ő Adam Bodnar egyik leghűségesebb embere.

POLITIKA

Címkék:

donald tusk, poland, soros