Nullára csökkentené a bevándorlók számát a dán miniszterelnök

Veszélyezteti a társadalmi kohéziót a túl sok bevándorló, ezért Mette Frederiksen miniszterelnök bejelentette, hogy a kormány új irányelvének értelmében törekednek majd a menedékkérők számának nullára csökkentésére.

POLITIKA 2021. JANUÁR 24. 10:56

„Nem ígérhetünk olyat, hogy nem lesznek menekültek, de kitűzhetünk egy célt, konkrétan egy új menedékkérelmi-rendszer felállítását, ezután pedig rajtunk múlik mikor tudjuk bevezetni”, fogalmazott Mette Frederiksen dán miniszterelnök a Folketingben.

A kormányfő rámutatott, hogy kevés politikus tesz eleget ahhoz, hogy a migránsokat valóban integrálni lehessen és nem követelnek tőlük eleget. Kijelentette, hogy a bevándorlóknak képesnek kell lenniük ellátni magukat és magukévá tenni a dán nemzeti értékeket.

Mette Frederiksen azt is elmondta, a társadalmi értékek és a kohézió már komoly próbatétel előtt áll. „Óvatosnak kell lennünk, nehogy túl sokan jöjjenek az országunkba, mert enélkül nem létezhet társadalmi egység”, fogalmazott. 

A társadalmi értékekkel kapcsolatos konfliktusok közé sorolta, a bevándorló hátterű emberek által elkövetett bűncselekmények magas számát. „Ötből egy nem nyugati származású férfi megszegte már a büntetőtörvénykönyvet 21 éves korára. Ötből egy”, hangsúlyozta a miniszterelnök. Hozzátette, ez nem újdonság és éppen ez a probléma. „Évek óta fennáll ez a helyzet. A lányokat azért inzultálják, mert dánok. Vagy amikor a lányok viselkedését azért szorítják társadalmi keretek közé, mert túlságosan dánok lettek. De ott van a bronshoji kolbászoskocsi elleni támadás is, amire azért dobáltak petárdákat, mert disznóhúst árul”, sorolta Frederiksen.

A Nyheter Idag összeállítása szerint 2020-ban Dánia 531 bevándorlót fogadott be, elsősorban az utazási korlátozásoknak köszönhetően. Ugyanakkor a statisztikákból az is látszik, hogy az északi országok közül Dánia a sor végén helyezkedik el a befogadási statisztikáit illetően -melyet az erősen bevándorláspárti Svédország vezet 9 621 fővel – ami új perspektívába helyezi a miniszterelnök által említett társadalmi problémákat.

POLITIKA

Címkék:

asylum seekers, crime, denmark, prime minister, regulation