Sokkal szigorúbb fellépésre lenne szükség a kiskorú bűnelkövetőkkel szemben – exkluzív interjú

A gyakran kiskorúakat áldozatul szedő erőszakról, az egyre gyakrabban előforduló bandaháborúk okairól és a lehetséges megoldásokról beszélt a V4NA-nak adott interjújában az egyik francia rendőrszakszervezet főtitkára. Véleménye szerint sokkal szigorúbb fellépésre és keményebb büntetésre lenne szükség.

NAGYVILÁG POLITIKA 2021. MÁRCIUS 19. 11:27

Az utóbbi időkben példátlan méreteket öltött Franciaországban az erőszak. Nem telik el hét anélkül, hogy ne szerepelne az újságok címlapján, olyan erőszakos eset, amiben fiatalok az érintettek. Február közepe óta, amikor egy 15 éves fiú ellen követtek el brutális támadást, egyre több ilyen eset történik, a forgatókönyv pedig szinte kivétel nélkül mindig ugyanaz: két rivális banda csap össze valamilyen nézeteltérés miatt. A verekedést kiváltó ok sok esetben csak valami jelentéktelen dolog, amit túlságosan felfújnak azzal, hogy a közösségi oldalakon terjesztik. Sajnos a bandaháborúknak olykor halálos áldozatai is vannak, akik gyakran kiskorúak, sőt, egyre fiatalabbak. Február 22-én a párizsi régióban lévő Essonne megyében egy 14 éves diáklány vesztette életét egy bandaháborúban, másnap pedig egy vele egykorú fiút késeltek halálra.

Michel Thooris, a France Police francia rendőrszakszervezet főtitkára exkluzív interjút adott a V4NA-nak az ijesztő jelenséggel kapcsolatban.

Mivel magyarázza azt, hogy manapság Franciaországban ekkora méreteket ölt a fiatalok által elkövetett erőszak, ráadásul a bandaháborúk résztvevői egyre fiatalabb kiskorúak? Miért harcolnak egymás ellen ezek a bandák?

A jelenségnek több oka lehet, közrejátszhatnak a családi problémák, a nemzeti oktatás csődje, az, hogy a tanárok számára tilos a nevelő célzatú fenyítés, továbbá az is, hogy egy 1945-ös évi rendeletnek köszönhetően a kiskorúak nem büntethetők. Egyre több kiskorú kerül be a kábítószer-kereskedéssel foglalkozó bandákba, továbbá a fiatalok körében rendkívül népszerű rap kultúra és a közösségi oldalak mind-mind olyan tényezők, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy egyre nagyobb mértékű a kiskorúak által elkövetett erőszak. A fiatalokból álló bandák között területfoglaló háború zajlik. Egy ilyen bandába való bekerülés az első lépés a bűnözővé válás útján, a kiskorúak itt próbálhatják ki először a képességeiket.

Mivel magyarázza, hogy ezek a szélsőséges erőszakos cselekmények időnként az egészségügyi helyzet miatt bevezetett kijárási tilalom idején történnek?

A csőcselék nem tartja be a kijárási tilalmat. Az egyének megbírságolása a bandaháborúk esetében lehetetlen az elkövetők száma és a rendőrökkel szembeni ellenállás kockázata miatt. Ha mégis elkapnak a rendőrök néhány tettest, sok esetben akkor is hatástalan a büntetés, mert a kiskorúak nem tudnak fizetni.

Milyen fegyvereket használnak a fiatal bandatagok?

Szúrófegyvereket és vágóeszközöket, kést, kalapácsot, baltát, boxert.Lényeges szerepet töltenek be a közösségi oldalak is az erőszak növekedésében. Gyakran a közösségi oldalakon provokálják egymást a rivális bandák tagjai és az összecsapásokat is az interneten keresztül egyeztetik, a közösségi oldalakon beszélik meg, hogy mikor és hol lesz a leszámolás.

Mit tehet a rendőrség ez ellen a jelenség ellen? Mi volt a francia kormány válasza az egyre erőszakosabb bandaháborúkra?

Ez elsősorban nem rendőrségi, hanem sokkal inkább igazságügyi probléma. Fiatalkorúak börtönére van szükség, ennek érdekében megfontolandó lenne az a módszer, amelyet Ausztráliában alkalmaznak a kiskorúak bebörtönzésére.

Milyen intézkedéseket javasol az Ön szakszervezete a fiatalok által elkövetett erőszak megszüntetése érdekében?

Zéró toleranciára lenne szükség a kiskorú bandatagokkal szemben, akiket a lakóhelyükként szolgáló megyén kívül eső, kifejezetten kiskorú bűnelkövetők számára fenntartott büntetés-végrehajtó központokban kellene fogva tartani. Továbbá szisztematikusan meg kellene vonni a fiatalkorú bűnelkövetők szüleitől a nekik nyújtott szociális segélyeket. Ezen kívül hatásos lehetne még az is, ha a tanároknak lenne lehetősége a fenyítésre. Manapság a tanárok azok, akik tartanak a diákjaiktól, holott ennek épp fordítva kellene lennie.

Mit gondol, a jelenlegi egészségügyi helyzet ellenére kaphat központi szerepet a közelgő 2022-es elnökválasztás során a közbiztonság kérdése?

Igen, kétségtelenül.

NAGYVILÁG POLITIKA

Címkék:

france, gangs, police, violence, youth