Soros György 2020-ban sem unatkozott
Soros György amerikai tőzsdespekuláns az idei évben sem tétlenkedett, dollármilliókat költött arra, hogy megpróbálja előmozdítani ügyeit a saját érdekei szerint. A V4NA összegyűjtötte Soros legnagyobb műveleteit 2020-ból.
Rengeteg pénzt ölt az elnökválasztás befolyásolására
A koronavírus-járvány mellett a legégetőbb téma idén az elnökválasztás volt az Egyesült Államokban. A november 3-án rendezett voksoláson gyanús körülmények között ugyan, de a demokrata párti Joe Biden legyőzte Donald Trumpot.
Soros György, mint a Demokrata párt egyik legbőkezűbb támogatója bevetette hálózatát és pénzét, hogy a saját szája íze szerint alakuljon a szavazás végkifejlete. Éppen ezért Soros megalapította a Democracy PAC nevezetű politikai akcióbizottságát, amelyet jól kitömött pénzzel.
Az Egyesült Államok Szövetségi Választási Bizottságának (Federal Election Commission) adatbázisa szerint a Democracy PAC 77,7 millió dolláros bevételre tett szert. A kiadások között szerepelnek jelölt-támogatások, banki költségek, illetve jogi tanácsadás is. Összehasonlításképpen a 2016-os Hillary Clinton bukásával végződő ciklusban Soros több mint 25 millió dollárt fektetett be demokrata kötődésű jelöltek támogatására.
A V4NA térképen mutatta be a Soros által finanszírozott szervezeteket.
https://v4na.com/politika/v4na-terkep-ezekt-l-a-szervezetekt-l-varja-trump-megbuktatasat-soros-gyorgy-42187/
Címkék: