Soros György zsebében vannak a Demokrata párt politikusai?

Rendőrellenesnek és bűnözőpártinak, illetve Soros György amerikai tőzsdespekuláns embereinek nevezte a demokratákat Newt Gingrich, az amerikai képviselőház egykori elnöke. Véleménye szerint a demokraták azért nem ítélik el az Antifa által elkövetett erőszakos akciókat, mert a baloldal zsebében vannak.

POLITIKA 2020. AUGUSZTUS 6. 13:34

Augusztus negyedikén az amerikai szenátus alkotmányügyi albizottsága (Subcommittee on the Constitution) ülést tartott, amelynek a témája az anarchista erőszak megállítása volt. Ted Cruz, republikánus szenátor nyitóbeszédében arról beszélt, hogy mennyire fontos a békés gyülekezési jog az alkotmány fényében. Továbbá arról is szólt, hogy a zavargók hogyan térítették el a George Floyd halála miatt kialakult tüntetéseket, amelynek az eredménye az erőszak elterjedése lett.

Az ülés harmadik paneljénél Mazie Hirono, Hawaii demokrata párti szenátora eleget hallott, rövid beszéd után távozott a teremből. Ted Cruz felhívta arra a figyelmet, hogy Hirono és más demokraták sem voltak hajlandóak elítélni az Antifát. Emlékeztetett arra is, hogy a Demokrata párt politikusai „rohamosztagosoknak” és „gestapónak” nevezték a rendőröket.

Nem most fordult elő először, hogy demokraták nem hajlandóak elítélni az erőszakos tüntetéseket vagy az Antifát. Egy héttel ezelőtt Jerry Nadler, a demokrata többségű képviselőház igazságügyi bizottságának elnöke kijelentette, hogy az Antifa erőszak mindössze egy mítosz, amit Washingtonban terjesztenek.

A szenátusi ülés kapcsán a Fox News megkérdezte Newt Gingrichet, az amerikai képviselőház korábbi elnökét. Gingrich szerint a demokraták következetesen bűnöző pártiak és rendőr ellenesek.

„Ezek a demokraták a baloldal markában vannak. Olyan emberek zsebében vannak, akiket Soros György finanszíroz”, fogalmazott.

Gingrich azt is megjegyezte, hogy a Soros támogatását élvező kerületi ügyészek is bűnözőpártiak.

https://v4na.com/politika/soros-kottajabol-jatszanak-a-rend-rellenes-anarchistak-40224/

A Washington Free Beacon című lap számolt be arról, hogy a tőzsdespekuláns előszeretettel támogat a Democracy PAC nevű politikai akcióbizottságán keresztül olyan szervezeteket, amelyek meghatározó demokrata párti politikusokhoz köthetőek.

Az egyik legnagyobb összeget, 7 millió dollárt a Senate Majority PAC kapta, amely Chuck Schumerhez, a szenátusi demokrata frakció vezetőjéhez köthető. Egyébként a Soros-klán jó viszonyt ápol Schumerral, Alexander Soros többször is személyesen tárgyalt vele.

5 millió dollárt kapott a Biden-párti külsős Priorities USA Action nevű PAC, illetve 2,5 millióval gazdagodott a baloldali Win Justice koalíció. A Soros-féle Democracy PAC továbbá jelentős összegeket juttatott el olyan szervezeteknek, amelyek radikális baloldali ügyészek megválasztását segítik elő.

Soros György 2 millió dollárt utalt közvetlenül különböző bizottságoknak is. A Democratic Grassroots Victory Fund nevű szervezet például 500 ezer dollárral gazdagodott. Illetve több százezer dollárt kapott egy Nancy Pelosi-hez, az Egyesült Államok Képviselőházának demokrata elnökéhez köthető szervezet. Egyébként Pelosi is baráti kapcsolatot ápol Sorosékkal.

Pelosi véleménye az elmúlt években nagyot változott az Antifával kapcsolatban. 2017-ben még elítélte az Antifák által elkövetett erőszakot. Idén július közepén viszont „ismeretlen rohamosztagosnak” nevezte azokat a rendőröket, akik Portlandben megpróbáltak fellépni a zavargások ellen.

POLITIKA

Címkék:

antifa, funding, george soros, jerry nadler, nancy pelosi, newt gingrich