"Üdvözöljük a pártállamban" – reagáltak a német választójogi törvény reformjára

"Üdvözöljük a pártállamban" – reagáltak a német választójogi törvény reformjára

"Képzeljük el, ha Magyarországon vagy Lengyelországban két ellenzéki pártot egyszerűen így likvidálnának. Azonnal hideg államcsínyről beszélnének, és különösen Orbán Viktor magyar kormányfőnek azonnali büntetéssel kellene számolnia, amit maga Ursula von der Leyen szabna ki, azonnal megvonnák az összes uniós támogatást, Magyarországnak az EU-ból való kizárással kellene számolnia. Németországban ez simán átmegy" – írja egy neves publicista.

POLITIKA 2023. MÁRCIUS 27. 14:17

Valószínűleg még egyetlen szövetségi kormány sem élt vissza ilyen szemtelenül és gátlástalanul szűk parlamenti többségével, mint a német szociáldemokrata-liberális-zöld kormánykoalíció – legalábbis így gondolja Kurt Zach neves publicista és újságíró. Németországban a balos kormánytöbbség gyors eljárásban megváltoztatta azt a választási törvényt, amelyik gyakorlatilag 1949 óta érvényben volt. A trükk az volt, hogy a reformot hivatalosan nem is a kormány, hanem a három koalíciós frakció nyújtotta be. Ezáltal a javaslat megkerülte mind a belügy- és az igazságügyminisztériumot, de a kötelező egyeztetést is a tartományokkal, hiszen azokat a német alkotmány csak a kormányjavaslatoknál írja elő.

Zach úgy véli, hogy a választójogi törvény reformja szakít a szövetségi köztársaság hagyományos konszenzusával, miszerint a rendszer megváltoztatására csak széleskörű, kampuszokon átívelő egyetértéssel kerülhet sor.

Hozzátette, hogy a reform célja többet között az, hogy bebetonozza a baloldali többséget, és potenciálisan kirúgja a parlamentből az ellenzék egy részét – függetlenül attól, hogy a választók mit akarnak. A reform a választójoghoz szükséges alsó korhatárt is lecsökkenti 16 évre. A kormány célja ezzel az, hogy egy tollvonással további baloldali és zöld szavazókkal növelje a választókörzetet – írja a neves újságíró, aki szerint az iskolapadból rengeteg fiatal úgy kerül ki, hogy mindent ideológiai alapon tanítottak meg nekik, így nagyobb eséllyel fognak a baloldali pártokra szavazni.

A baloldali koalíció más területeken is folytatja az új választók megszerzésének projektjét, például a további migráns klientúra könnyített behozatalával és gyorsított honosításával, amelynek Nancy Faeser SPD-s belügyminiszter és Annalena Baerbock zöld külügyminiszter nagy odaadással szenteli magát – jegyzi meg Kurt Zach. Mint fogalmazott:

„Ennek az átalakulásnak a lényege a gazdaságilag független vállalkozói középosztály és a polgári középosztály megsemmisítése a mindent átható „klímavédelmi” tervgazdaság létrehozásával: a biztonságos és megfizethető energiaellátás betiltásával, az évszázadok alatt kialakult természeti tájak tönkretételével, az ingatlantulajdonosok kisajátításával, a megvalósíthatatlan felújítási követelményekkel és fűtési tilalmakkal. Eközben a legkisebb települési és faluközösségek is felbomlanak az idegen kultúrkörből érkező migránsok erőltetett befogadásával”

összegezte a kormány elmúlt időszakban végzett munkásságát.

A baden-württembergi Kereszténydemokrata Unió (CDU) eközben a „demokrácia fekete napjának” nevezte a reform parlamenti elfogadását. „Az új választójogi törvény biztosítja, hogy a közvetlenül megválasztott képviselők a jövőben ne kaphassanak helyet a Bundestagban. Ez alapvetően rossz és csalás a választók ellen” – vélekedik a tartományi CDU.

A német Bundestag létszámának szükséges csökkentéséről már évek óta folyik a vita, a kormánypártok megoldása azonban nagyon sokakat felháborított. A szövetségi köztársaság arculata megváltozik, amikor a törvény a 2025-ös Bundestag-választásokra hatályba lép – jelentette ki Roland Tichy publicista, aki szerint ez brutális támadás a demokrácia ellen, és az SPD jól tudja ezt. Ez ugyanis egy törvény a Keresztényszociális Unió (CSU) felszámolására és ezzel a polgári ellenzék gyengítésére, hiszen a CSU szavazataránya nélkül a CDU-CSU közös parlamenti frakciója nyomorúságos 22,5 százalékra zsugorodik. A kettős mércére utalva azt írta egy véleménycikkben:

„Képzeljük el, ha Magyarországon vagy Lengyelországban két ellenzéki pártot egyszerűen így likvidálnának. Azonnal hideg államcsínyről beszélnének, és különösen Orbán Viktor magyar kormányfőnek azonnali büntetéssel kellene számolnia, amit maga Ursula von der Leyen szabna ki, azonnal megvonnák az összes uniós támogatást, Magyarországnak az EU-ból való kizárással kellene számolnia”.

„Németországban ez simán átmegy” – folytatta. Az ellenzéki pártok az alkotmánybírósághoz fordultak, „de mint köztudott, még ez a bíróság sem igazán független, a bírákat valójában a pártok vezetői nevezik ki a pártok arányos képviselete alapján. Már régóta pártpolitikai bírósággá perverzálódott, és az utóbbi időben az ítéletei is így alakultak: a politikai többségi helyzetnek megfelelően” – jegyezte meg gúnyosan, végül így összegzett:

Államadósság, infláció, az egyszerű polgárok kötelezettségekkel és járulékokkal való megterhelése, egyre újabb adók, a gazdasági infrastruktúra lerombolása: ez az államosítás és kisajátítás szocialista programja, amely mindenki szeme láttára zajlik„.

POLITIKA

Címkék:

election, germany, reform, scandal