Bűncselekménnyé válhat a Drag Show-k látogatása

A kormányzó azt fontolgatja, hogy egy olyan törvényjavaslatot nyújt be, aminek értelmében megtiltanák, hogy kiskorúak részt vegyenek ilyen rendezvényeken.

NAGYVILÁG 2022. JÚNIUS 11. 12:59

Florida kormányzója, Ron DeSantis egy olyan törvényjavaslatot fontolgat, amely bűncselekménynek minősítené azt, hogy kiskorúakat engednek olyan rendezvényekre, ahol drag queenek lépnek fel.

„Megkértem az embereimet, hogy nézzék át a jogszabályokat, hiszen vannak gyermekvédelmi törvényeink. Volt ilyen eset Dallasban, Texasban, ahol nagyon fiatal gyerekek, olyan 9-10 évesek néztek meg egy Drag Show-t, pénzt tettek a fellépők alsóneműjébe, ami szerintem teljesen helytelen és olyan dolog, aminek nem kellene kitenni a gyerekeket”

– mondta DeSantis egy szerdai sajtótájékoztatón. A kormányzó a Drag the Kids to Pride rendezvényre gondolt, amiről több felvétel is nyilvánosságra került és amin drag queenek táncoltak csecsemők és gyerekek előtt egy dallasi bárban.

DeSantis elmondta, hogy a gyerekek számára elengedhetetlen, hogy normális környezetet biztosítsanak számukra, és ezért is hoztak már Floridában egy szülői jogokra vonatkozó törvényt.

„Van egy mozgalom, amely még az általános iskolákba is be akarja vinni szexualitást, de az én véleményem az, hogy az iskoláinknak meg kell tanítani ezeket a gyerekeket írni és olvasni, összeadni és kivonni. Ezeket az agendákat belevinni ebbe a környezetbe rossz ötlet”

– tette hozzá a kormányzó.

Amint arról a V4NA korábban beszámolt, szinte soha nem látott magasságokba emelkedett a genderlobbi, amely a leginkább befolyásolható korosztályt próbálja megkörnyékezni: a gyerekeket. Az elmúlt hónapban minden eddiginél több olyan rendezvényt szerveztek a gyerekeknek, ahol úgynevezett drag queen fellépők “szórakoztatták” a közönséget. A férfinak öltözött nők, vagy nőnek öltözött férfiak hiányos öltözetben léptek fel a kiskorúak előtt.

Az alábbi videó egy minnesotai meleg szórakozóhelyen készült, ahol drag show-t tartottak gyerekeknek. Az egyik fellépő egy interjúban azt mondta, hogy “lehetőséget kell adni a gyerekeknek, hogy lássák, milyen a drag queen/king élet a mindennapokban”. A felvételből kiderül, hogy néhány szülő még pénzt is ad a lengén öltözött fellépőnek, mint egy sztriptíz bárban – miközben a gyereke az ölében ül. Az eseményt a FOX tévécsatorna is reklámozta.


Az alábbi fotón pedig egy hirdetés látható. Az egyik óvoda adott otthon ugyanis egy kisebb Pride-rendezvénynek, ahol a kisgyerekek megismerkedhettek a transzneműek életmódjával, majd a drag queen fellépők mesekönyvekből olvastak az óvodásoknak, akik a délutáni rendezvényen különböző LMBTQ témájú játékokat is játszhattak a fellépőkkel.


Texasban egy bárban is drag show-t rendeztek, ahol a gyerekek a színpadon táncolhattak a fellépőkkel, akik ugyancsak hiányos öltözetben rázták magukat a kicsiknek.


Az úgynevezett Drag Story Hour rendezvénysorozat is egyre szélesebb körben elterjedt az utóbbi hónapokban. Ezeken az eseményeken ellenkező neműként felöltözött férfiak és nők olvasnak fel kisgyerekeknek.


De volt ennél sokkal hátborzongatóbb esemény is: az úgynevezett dragcon, ami egyfajta drag találkozó. Ezeken a rendezvényeken a fellépők megtanítják táncolni a gyerekeket, akik a szüleiknek is bemutathatják legújabb tudásukat. Az alábbi videón is ez látható, a gyerekek pedig pénzt kapnak a nézőközönségtől a táncért.

A következő videóban pedig egy amerikai iskolai tanár látható, aki mellesleg drag queen, és az iskola beleegyezésével a diákoknak táncol.


Előfordul azonban olyan is, hogy elszabadul a buli. Arizonában egy tanár drag show-t rendezett a diákoknak, majd később letartóztatták, miután állítólag közösült egy diákkal.

Amikor ilyen showműsorokat rendeznek, sokszor egyáltalán nem ellenőrzik a fellépőket. Volt olyan eset, amikor egy olyan drag queen lépett fel a gyerekek előtt, akiről kiderült később, hogy szexuális bűnöző.

 

A sor pedig szinte végtelennek tűnik, elnézve az alábbi események hirdetéseit.

 

NAGYVILÁG

Címkék:

childrens, drag queen, education, florida, united states of america