Egy hónapot halasztott a koszovói kormány – megnyugszanak a kedélyek?

Egy hónapot halasztott a koszovói kormány – megnyugszanak a kedélyek?

A pristinai kormány éjszaka arról döntött, hogy egy hónappal elhalasztja a szerb dokumentumok semmibevételéről szóló határozata megvalósítását. Ez azután történt, hogy vasárnap este a szerbek barikádokat emeltek az átkelőknél és még légvédelmi szirénák is megszólaltak Mitrovicában.

NAGYVILÁG POLITIKA 2022. AUGUSZTUS 1. 12:18

Szeptemberig nem hajtják végre a döntést, vagy mégis?

A koszovói kormány az Amerikai Egyesült Államok kérésére 30 nappal elhalasztotta a szerb személyi okmányokról és az autók újrabejegyzéséről szóló határozatának végrehajtását. Mint arról írtunk már, a pristinai kabinet korábban azt tervezte, hogy augusztus elsejétől semmisnek tekinti a Belgrád által kiadott dokumentumokat, helyette egy koszovói felségjelzésű irattal helyettesítik azokat. Ezzel rákényszerítik a szerbeket, hogy közvetlen módon ismerjék el az általuk csak déli tartományként kezelt terület államiságát.

kép: Screenshot/RTS

A pristinai kormány közleménye szerint az intézkedést szeptember elsejére halasztják. Az albánok ehhez viszont feltételt szabtak. Azt mondták, csak akkor lesz érvényes az engedményük, ha a szerbek eltávolítják az átkelőkhöz emelt úttorlaszaikat. Éppen ezért – annak ellenére, hogy halasztást ígértek az albánok – a merdare-i átkelőnél a koszovói rendőrség tagjai még mindig az áthaladáshoz szükséges dokumentumokat osztogatják a szerbeknek. Ezek a papírok helyettesítik a belgrádi okmányokat. Erről a folyamatról a pristinai belügyminiszter egy felvételt is megosztott a Facebookon.

Xhelal Sveçla kiemelte: egészen addig folytatják ezt a munkát, amíg a szerbek nem hagynak fel Jarinjenel és Brnjaknál az úttorlaszokkal és biztosítják az áru- és személyforgalmat az úton.

Még gyalog sem lehet áthaladni

A koszovói-szerb határon hétfőn reggel még gyalog sem lehetett áthaladni. Ez volt a helyzet hétfőn délelőtt is – tudósított a szerb közmédia riportere a helyszínről. A kora reggeli órákban egy helyi lakos próbált meg gyalog átkelni, de a koszovói rendőrség őt visszafordította. A másik irányból is átjárhatatlan az adminisztrációs vonal, még a gyalogosokat is a Koszovó keleti részén fekvő, 60 kilométer távolságra lévő Merdarehez irányítják. Egyelőre nincs hivatalos információ arról, hogy mikor indulhat újra a forgalom a most lezárt úton, habár 11 óra környékén már olyan hírek érkeztek a helyszínről, hogy a szerbek elkezdték eltávolítani az akadályokat.

Az albánok harcokat provokáltak volna

A reggel – ahogy a hajnal is – békésen és nyugalomban, de feszült légkörben telt Koszovóban. Petar Petkovic a szerb kormány Koszovó-ügyi irodájának vezetője szerint Pristina összetűzéseket akart kiprovokálni, hogy leszámolhasson a szerb nemzettel, amely saját magát és fennmaradását védi.

„A szerbek békét és stabilitást akarnak, de megunták, hogy Albin Kurti, a koszovói miniszterelnök terrorjától szenvedjenek” – üzente Petkovic.

kép: Facebook

Petar Petkovic hozzátette: Albin Kurti egyoldalúan úgy döntött, hogy meggyújtja a lőporos hordót Koszovó északi részén, valamint az egész Nyugat-Balkánon. Mint fogalmazott, ezt bizonyítja az is, hogy az átkelő közelében a pristinai hatóságok többszáz harcászati járművet és állig felfegyverzett különleges egységet helyeztek el.

„Az volt a céljuk, hogy behatoljanak Koszovó északi részére, s leszámoljanak a szerbekkel, akik a saját szabad mozgáshoz való jogukat védik, s azt, hogy megmaradhassanak Koszovóban” – nyilatkozta a belgrádi politikus.

Belgrád nyugalomra int

Amíg az átkelőknél barikádokon várták az emberek, hogy mit hoz a hétfő és a pristinai kormány miként reagál a történésekre, a szerb államfő a katonai vezérkarral egyeztetett a kialakult helyzetről. Aleksandar Vucic a találkozót követően nyugalomra intett mindenkit.

„A szerb katonaság és a KFOR vezetői között is zajlott egyeztetés. Ez a párbeszéd egy korrekt légkörben folyt le. Sok hazugság és dezinformáció volt az elmúlt órákban. Arra kértük a nemzetközi közösség tagjait, hogy tegyenek meg mindent a rendezés érdekében. Fontos lenne, hogy a dialógus folytatódjon, s a gondokat békés úton oldjuk meg. Abban bízom, hogy jó híreink lesznek, s az egész holnap befejeződik. Nekünk a béke megőrzése a célunk. Most látszik azonban, hogy mennyire megtervezett támadás volt ez” – tette hozzá az államfő.

kép: Facebook

 

Az EU üdvözölte a rendezést

Az Európai Unió külügyi-és biztonságpolitikai főképviselője üdvözölte, hogy Pristina elhalasztotta a döntésének végrehajtását. Josep Borrell egyben felszólította Belgrádot és Pristinát, hogy a köztük lévő nyitott kérdéseket tárgyalás útján rendezzék.

„Azt várom, hogy az úttorlaszokat sürgősen eltávolítják. Minden nyitott kérdést az EU által szervezett dialóguson keresztül kell megoldani. Arra kell a feleknek fókuszálni, hogy egy, a viszony teljes normalizálásról szóló egyezményt írjon alá Szerbia és Koszovó” – írta a Twitteren Borrell.

 

NAGYVILÁG POLITIKA

Címkék:

eu, kosovo, serbia