Klasszikus műveket jelöltek szélsőjobboldalinak

A brit kormány Prevent elnevezésű terrorizmusellenes programja útmutatót adott ki, amelyben az Egyesült Királyság népszerű filmjei, tévésorozatai és irodalmi alkotásai közül néhányat a szélsőjobboldali szélsőségesség lehetséges jeleként jelölt meg.

NAGYVILÁG 2023. MÁRCIUS 18. 15:01

Az említett művek között szerepel A Gyűrűk Ura, William Shakespeare összes műve és A gátrobbantók című háborús film is. A program szerint a fikciós művek kulcsszövegek a fehér nacionalisták és szupremacisták számára.

A Prevent kutatási-, információs- és kommunikációs egységének (RICU) jelentése emellett azt állította, hogy a szélsőjobboldali szélsőségesek online fórumokon olvasmánylistákat is népszerűsítenek. Ezért a jelentésben a leghíresebb klasszikus íróktól származó műveket is felsoroltak, amelyeket a szélsőségesség lehetséges vörös zászlajaként jelöltek meg. Ezek között volt Shakespeare, Chaucer, Milton, Tennyson, Kipling és Edmund Burke is, de a a szélsőjobboldal által kedvezően értékeltnek bélyegezték a BBC Nagy Brit Vasúti Utazások című műsorát, amelyet Michael Portillo volt konzervatív miniszter mutatott be.

A listát a Prevent William Shawcross által végzett nagyszabású felülvizsgálata után állították össze, amelyben részletezték a Prevent rendszer hiányosságait, és megállapították, hogy az iszlamista és szélsőjobboldali fenyegetésekkel szemben kettős mércét alkalmaznak. Azzal vádolták továbbá a Preventet, hogy a szélsőjobboldali tevékenységet helyezi előtérbe, és nem veszi kellően komolyan az iszlamista fenyegetéseket.

A Prevent felülvizsgálatának eredményei után Suella Braverman brit belügyminiszter szintén arra figyelmeztetett, hogy az utóbbi időben nem tettek eleget az Egyesült Királyságban jelen lévő, jól koordinált iszlamista hálózat felszámolásáért, ami a politikai korrektségnek számlájára írható.

“Van egy vakfolt a rendszerben. Ez pedig lehetővé tette, hogy bizonyos iszlamista csoportok a radarunkon kívülre kerülve működjenek. Ezért nem lehet helye a politikai korrektségnek a nemzetbiztonságunkban. Valójában szeretném teljesen száműzni a politikai korrektséget a rendszerből”

– mondta a belügyminiszter.

NAGYVILÁG

Címkék:

books, far right, gender ideology, lmbtq, trans, united kingdom