Segíti az iszlám terrorizmust a politikai korrektség belügyminiszter szerint

Az, hogy az emberek attól rettegnek, hogy jobboldali szélsőségesnek bélyegzik őket, oda vezetett, hogy a szélsőséges iszlamisták bármilyen korlát nélkül terjeszthetik az ideológiájukat országszerte – mondta a brit belügyminiszter.

NAGYVILÁG 2023. MÁRCIUS 7. 06:01

Suella Braverman brit belügyminiszter arra figyelmeztetett, hogy az utóbbi időben nem tettek eleget az Egyesült Királyságban jelen lévő, jól koordinált iszlamista hálózat felszámolásáért, ami a politikai korrektségnek szmlájára írható.

„Van egy vakfolt a rendszerben. Ez pedig lehetővé tette, hogy bizonyos iszlamista csoportok a radarunkon kívülre kerülve működjenek. Ezért nem lehet helye a politikai korrektségnek a nemzetbiztonságunkban. Valójában szeretném teljesen száműzni a politikai korrektséget a rendszerből”

– mondta a belügyminiszter.

Azonban nem csak a Braveman, hanem a kormány szélsőségesség elleni programjának, a Preventnek a felülvizsgálata is megállapította, hogy az iszlamista radikalizálódás ellen nem sikerült hatékonyan fellépni, erről korábban a V4NA is beszámolt. A felülvizsgálat szerint az iszlám ideológiát félreértelmezik, félreértik vagy éppen figyelmen kívül hagyják a kormányzati tisztviselők, akik inkább a szélsőjobboldali fenyegetésekre összpontosítanak.

A belügyminiszter most azt is bejelentette, hogy a meglévő Prevent-stratégiát egy új, a dezinformáció elleni küzdelemre irányuló programmal egészítik ki, emellett létrehoznak egy független egységet is, amely a közösség tagjai számára lehetővé teszi, hogy jelentsék az aggályaikat, és biztosítja a problémák hatékony kezelését.

„A szélsőségesség nemcsak azért veszélyes, mert erőszakhoz vezethet. Önmagában is veszélyes, pláne, ha nem foglalkozunk vele átfogóan, nem szabad meglepődnünk, ha továbbra is fennmarad és növekszik, ami katasztrofális következményekkel jár közös normáinkra, értékeinkre, alapvető jogainkra és szabadságunkra nézve”, jelentette ki a belügyminiszter.

NAGYVILÁG

Címkék:

home secretary, Islam, united kingdom