Drága kocsikban parádéztak az albán bevándorlók Londonban – videókkal

Drága kocsikban parádéztak az albán bevándorlók Londonban – videókkal

Ismét felfordulást okoztak London utcáin az albánok. A brit főváros központját szinte teljesen megbénították azzal, hogy drága autóikkal parádéztak az albán nemzeti ünnep alkalmából.

HOT NAGYVILÁG 2022. NOVEMBER 30. 17:23

Több száz gépjárművel, köztük Lamborghinikkel, Porschekkal, Mercedesekkel, Audikkal és Range Roverekkel vonultak fel az albánok Londonban, miközben saját nemzeti zászlójukat lebegtetettek kifelé a kocsikból. Dudáltak, a gépjárműveikkel akadályozták a forgalmat, a nők pedig az utcákon táncoltak.

A közösségi médiában terjedő fotókon és videókon jól látható, hogy méregdrága autóikkal blokkolják a közlekedést a Westminster környékén, miközben a rendőrség megpróbál rendet tenni. Jelentések szerint volt, akit az egyenruhások őrizetbe is vettek.

A felvonulás dühöt szított a londoniak körében, mert több, mint egy órán át szinte lehetetlen volt közlekedni.

kép: Screenshot

A Twitteren számos videó jelent meg az eseményekről. A kommentelők között volt olyan, aki az autóikat látva megállapította, hogy az albánoknak úgy tűnik nem lesz gondjuk az áremelkedéssel.

„Mit csinálnak Londonban? Küldjetek vissza minden albánt a sz.rba, hogy ott ünnepelhessenek” – olvasható a közösségi médiában megjelent kommentekben.

Nigel Farage ismert brit politikus pedig ezt írta az albánok ünneplésével kapcsolatban: „Ez tegnap este volt Londonban. Isten segítsen minket.”

A közösségi médiában többen is az aktuális brit vezetést teszik felelőssé a kialakult helyzetért.

A helyzet azért kezd eldurvulni Londonban, mert kiderült, drasztikusan nőtt a britekhez érkező illegális albán migránsok száma. Az idei 40 000 bevándorlóból 12 000 albán. A migránsok között pedig egyes londoni források szerint bűnözői csoportok is lehetnek. Mint arról a V4NA is írt korábban, a brit belügyminiszter inváziónak nevezte a migránsok beözönlését az országba. Suella Braverman azután jelentette ezt ki, hogy kiderült, Nagy-Britanniában egy volt katonai létesítménybe 4000 illegális bevándorlót helyeztek el, pedig az objektum eredeti befogadóképessége mindössze 1 600 fő lett volna.

A kormányzó Konzervatív Párt arra törekszik, hogy gyorsan hazaküldhesse Albániába azokat, akik nem kapnak menedékjogot. Ezzel a törekvésükkel viszont a britek nemrégiben Edi Rama albán miniszterelnök haragját is kiváltották. Mint a balkáni politikus fogalmazott, a brit kormány elhibázta a migrációs politikáját, bűnbakot keres, és ezek a kijelentések idegengyűlöletet szíthatnak.

De nem csak a tiranai vezetés, hanem a már Londonban tartózkodó albánok is haragra gerjedtek. A közelmúltban tiltakozást szerveztek a fővárosban. Arra szólították fel a brit kormányt, hogy tartsák tiszteletben az emberi jogaikat. A tüntetés során nem csak vonultak, hanem nemzeti lobogójukat szobrokat is leterítettek, így tettek például Winston Churchill szobránál is.

A napokban egyébként olyan adatok jelentek meg, amelyek szerint az idei év első kilenc hónapjában a La Manche csatornán kishajókon átkelők valamivel több mint egyharmada volt albán, ami meredek növekedést jelent az előző évekhez képest. Három hónap alatt, júliustól szeptemberig a csónakokban utazók 45 százaléka volt volt, sőt, ez az arány helyenként meghaladhatta a 80 százalékot is.

HOT NAGYVILÁG

Címkék:

albanians, london, westminster