Szinte semmilyen érv nem szól a kormány új őrülete mellett

Szinte semmilyen érv nem szól a kormány új őrülete mellett

A német szövetségi kormány új klímavédelmi akciója minden, csak nem gazdaságos és még annyira sem egészséges – derül ki egy friss tanulmányból.

GAZDASÁG 2023. MÁRCIUS 14. 06:01

Még mindig a német szövetségi kormány asztalán van egy olyan törvényjavaslat, amely az olaj- és gázfűtés végét jelentheti. Robert Habeck zöldpárti gazdasági miniszter ugyanis azt erőlteti, hogy az új építésű lakásokban hőszivattyúkat telepítsenek, és a többi háztartásban is cseréljék le a mostani gáz-és olajfűtésű rendszereket hőszivattyúra.

Kai Warnecke, a Haus & Grund nevű lakóegyesület vezetője az ötletet a „zöld mesevilágból vett törvényként” jellemezte. A kormány elképzelése azonban a valóságban megbukhat, legalábbis erre a következtetésre jutott a müncheni Hőszigetelési Kutatóintézet (FIW München) és az Energia- és Környezetkutató Intézet (IFEU) tanulmánya.

Németországban ugyanis a lakóépületeknek csak kevesebb mint a fele alkalmas a készülékek hatékony üzemeltetésére. A készülékeket ezekbe az épületekbe is be lehet szerelni ugyan, de gazdaságilag rosszabbul járnak a lakók, mint a mostani rendszerrel.

Egy „H” energiahatékonysági osztályú régi épületben egy léghőszivattyú hatásfoka 36 százalékkal alacsonyabb, mint egy „A++” osztályú épületben lévő hőszivattyú teljesítménye. Ennek jelentős pénzügyi következményei vannak:

egy „H” osztályú, szigeteletlen házban a gázfűtés éves költségei körülbelül 4520 eurót tettek ki a tanulmány során. Az alternatív fűtési rendszer működtetésére viszont a lakóknak körülbelül 5900 eurót kellene költeniük – 33 százalékkal többet.

„A hőszivattyúk gondatlan telepítése nem megfelelő épületekbe nemcsak magas üzemeltetési költségekkel jár, hanem túlterheli az elektromos hálózatot és ezáltal a környezetet is” – mondta Andreas Holm, a FIW Intézet igazgatója és a tanulmány vezetője. „Minél rosszabbul van szigetelve egy épület, annál nehezebb és gazdaságtalanabb hőszivattyút telepíteni” – mondja Peter Mellwig, az Energia- és Környezetkutató Intézet (IFEU) munkatársa.

A fentieken kívül van még egy olyan szempont, ami miatt őrültség a szövetségi kormány zöld ágának vágya: az alternatív fűtési rendszerekben lévő gázokról kiderült, hogy erősen mérgezők.

A felhasznált hűtőközegek szinte mindig perfluor- és polifluor alkil-anyagokat (PFAS) tartalmaznak. Ezek a mesterséges gázok rákkeltőnek számítanak, és nem is bomlanak le. Ha szivárgás történik, az rendkívül veszélyes a lakókra nézve, akik ezekkel fűtik a szobáikat.

Az Európai Unió egyébként azt tervezi, hogy éppen ezért betiltja az ilyen gázokat tartalmazó rendszereket. A T-Online szerint a fogyasztóvédők azt tanácsolják sok lakástulajdonosnak, hogy cserélje le a hőszivattyút újra, vagy legalábbis alakítsa át azokat természetes hűtőközegekre. Ez azonban nem egyszerű, nem is olcsó, ráadásul sok modell esetében egyáltalán nem is lehetséges.

GAZDASÁG

Címkék:

germany, oil heating