Nem tartják meg a zsidók életéről szóló kiállítást, nem állítanak menórát

Nem tartják meg a zsidók életéről szóló kiállítást, nem állítanak menórát

Az izraeli háború miatt egyre nő a feszültség és az antiszemitizmus Nyugaton. A lehetséges kockázatok miatt egyre többen döntenek úgy, hogy mégsem szervezik meg azokat a rendezvényeket, amelyek a zsidóságot érintik. Zsidó szervezetek azonban elítélik ezeket a döntéseket.

NAGYVILÁG 2023. DECEMBER 7. 14:01

Lemondták a menóra gyertyák meggyújtási ceremóniáját egy művészeti fesztiválon Virginiában az Egyesült Államokban az izraeli háború miatti aggodalmakra hivatkozva. Shirley Vermillion, a fesztivál alapítója azt mondta a Virginia Gazette helyi lapnak, hogy a hanuka ünnepség „nagyon helytelennek tűnt” a konfliktus fényében.

„Az emberek úgy érzik, hogy az egyik csoport mellé állunk a másikkal szemben…”

– fogalmazott.

Virginia repubilákánus kormányzója, Glenn Youngkin bírálta a döntést. „A hanuka ünnepség lemondása abszurd és antiszemita” – mondta. Hasonlóan vélekedett a virginiai képviselőház korábbi elnöke, a demokrata Eileen Filler-Corn, aki felszólította a szervezőket, hogy vonják vissza a döntést.

A ceremónia lemondása és a zsidó emberek felelőssé tétele a Közel-Keleten zajló konfliktusért megdöbbentő és felháborító. Az ilyen típusú gyűlöletnek nincs helye Virginiában

– írta közösségi oldalán.

A Virginai Gazette arról is beszámolt, hogy egy williamsburgi rabbi új helyszínt talált a szertartásnak, a szervezők pedig azt közölték, hogy az eseményt soha nem mondták le, mert eleve nem is volt betervezve, csaupán egy javaslat volt erről. Mint mondták, a fesztiválnak soha nem volt vallási program az eseményei között.

A Chábád Williamsburg rabbija, Mendy Heber azt mondta az újságnak, hogy azért szerette volna, ha a menóra gyertyáit a fesztiválon gyújtsák meg, hogy „összehozza az embereket a zsidó büszkeség és egység”.

Biztonsági okokra hivatkozva mondott le egy nyugat-londoni kerület tanácsa egy zsidó kultúráról szóló kiállítást az Egyesült Királyságban. A hounslow-i tanács szóvivője a döntéssel kapcsolatban elmondta, hogy „Hounslow London egyik legváltozatosabb kerülete, és ezt a sokszínűséget nagyra tartjuk és ünnepeljük. A közterületen megrendezendő kéthetes kiállítás elhalasztásáról szóló döntést nem könnyen hoztuk meg, és megértjük a csalódottságot és a kellemetlenségeket, amelyeket ez okozott.

A jelenlegi gázai helyzet és a bejelentett gyűlölet-bűncselekmények számának növekedése miatt azonban London-szerte jelentősen megnövekedett a személyes biztonságot fenyegető kockázat, és ennek figyelembevétele elsőbbséget kellett, hogy élvezzen”

– emelte ki.

A kiállítást a Brit Zsidók Képviselőtestülete (Board of Deputies of British Jews) nevű szervezet már 40 éve rendszeresen megrendezi, és a célja, hogy a nem zsidó gyerekeket és felnőtteket tájékoztassa és oktassa a zsidó életmódról. A szervezet alelnöke a kiállítás lemondása kapcsán úgy fogalmazott:

„Akkor, amikor az antiszemitizmus országszerte hatalmas mértékben megnövekedett, zavarba ejtő, hogy bármelyik tanács úgy dönt, hogy töröl egy olyan kiállítást, amely képes lenne kontextust és megértést nyújtani.”

Az izraeli háború miatt növekedő feszültséggel indokolta egy másik londoni kerület is, hogy idén nem állítanak menórát a városháza elé.

Havering tanácsának terve az volt, hogy a közelgő zsidó ünnep, a hanuka alkalmából a városháza elé állítja a szimbolikus építményt, de elvetette a javaslatot, arra hivatkozva, hogy az „a közösségeken belüli feszültségek további gerjesztését” kockáztatja.

A döntés azonban óriási felháborodást okozott, így végül visszavonták azt.

NAGYVILÁG

Címkék:

hanukkah, menorah, uk, usa