Lesújtó videók váltak aktuálissá az amerikai földrajz oktatásról

Az utcán megkérdezettek többsége a felvételek tanúsága szerint nem tudja, hogy hol található Oroszország, vagy Ukrajna.

NAGYVILÁG 2023. AUGUSZTUS 12. 11:36

Egy korábban nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatás szerint az amerikaiak 84 százaléka nem tudja, hol található Ukrajna. Erről nemrég egy sorozatot is készítettek, amiből kiderül, hogy az átlag amerikai ember amellett, hogy nem tudja, merre található egy ország a nagyvilágban, még jókat is derül a saját tudatlanságán. Volt, aki Ausztráliát vagy Mexikót, egyesek pedig Finnországot jelölték meg Ukrajnaként.

A kérdésre, hogy hol van Oroszország, szintén vajmi kevesen tudtak választ adni, egyesek pedig meggyőződve állították, hogy Kína Oroszország.

A Washington Post több mint kétezer amerikait kérdezett meg többek között arról, hogy hol található Ukrajna a térképen. Az eredmények azonban amint az a képen is látszik, lesújtók voltak.


Az eredmények szerint csupán minden hatodik amerikai, azaz a megkérdezettek 16 százaléka helyezte el helyesen Ukrajnát a térképen. A legtöbben azt gondolták, hogy Ukrajna valahol Európában vagy Ázsiában található, de a átlagosan 1500-2000 kilométert tévedtek. A 18 és 24 év közöttiek 27 százaléka azonosította helyesen Ukrajnát, míg a 65 év felettiek 14 százaléka. A férfiak közül 20 százalék válaszolt jól, míg a nők 13 százaléka voksolt a megfelelő helyre.

NAGYVILÁG

Címkék:

geography, russia, ukraine