A francia kormány kész engedményt tenni a nyugdíjkorhatárral kapcsolatban

A francia kormány kész engedményt tenni a nyugdíjkorhatárral kapcsolatban

Élisabeth Borne miniszterelnök egy interjúban beszélt arról, hogy azok, akik 20-21 évesen munkába álltak, a nagy ellenállást kiváltott 64 év helyett már 63 évesen nyugdíjba vonulhatnának. A Republikánus párt elnöke segítséget ígért a kormánynak abban az esetben, ha eleget tesznek a kéréseiknek.

NAGYVILÁG POLITIKA 2023. FEBRUÁR 5. 16:58

Visszakozott a francia miniszterelnök a nyugdíjkorhatárral kapcsolatban és eleget tesz a republikánus képviselők kérésének, derül ki az interjúból, amelyet a Le Journal du Dimanche (JDD) nevű hetilapnak adott a témával kapcsolatban Élisabeth Borne. A Le Figaro felhívja rá a figyelmet, hogy a republikánus politikusok támogatása elengedhetetlen a nyugdíjreform elfogadásához, a kormánypárt ugyanis nem rendelkezik akkora parlamenti létszámmal, hogy szövetségesek nélkül bármilyen törvényjavaslatot elfogadhasson. Az alsóházban február 6-án, hétfőn kezdődnek a nyugdíjreformmal kapcsolatos parlamenti viták, az előzmények fényében nem lesz könnyű dolga a kormánynak. Január 19-én és 31-én ugyanis olyan nagy mértékű országos sztrájkot és tüntetést tartottak a francia munkavállalók a szakszervezetek szervezésében, amire nem sok példa volt a 21. században, ugyanis mindkét alkalommal több mint egy millióan vonultak az utcára, hogy a kormány által bevezetni kívánt nyugdíjreform ellen tiltakozzanak.

A francia vezetés sokáig hajthatatlannak bizonyult a módosítást illetően, Emmanuel Macron államfő kijelentette, hogy a nyugdíjreform elengedhetetlen, különösen akkor, ha összehasonlítják Franciaországot a többi európai állammal.

Élisabeth Borne miniszterelnök is eltökélten nyilatkozott a nyugdíjreformmal kapcsolatban, a France Info-nak adott interjújában leszögezte, hogy a nyugdíjkorhatár 62 évről 64 évre történő kitolása nem tárgyalási alap és erről beszélt Gabriel Attal költségvetési miniszter is, aki a TF1 műsorában leszögezte, hogy minden tisztelete a tüntetőké, de a kormánynak nem áll szándékában a nyugdíjkorhatár módosítása.

Most azonban úgy tűnik, hogy mégis enged a nyomásnak a francia kormány, Élisabeth Borne miniszterelnök ugyanis a JDD-nek elárulta, hogy azoknak a dolgozóknak, akik 20 és 21 éves koruk között álltak munkába, lehetőségük lesz arra, hogy 63 évesen nyugdíjba menjenek.

A jelenlegi rendszer értelmében sávos a nyugdíjkorhatár azokkal kapcsolatban, akik 20 éves koruk előtt álltak munkába, ami azt jelenti, hogy aki 18 évesen vagy annál fiatalabb korában kezdett el dolgozni, az 60 évesen mehet nyugdíjba, aki pedig 20 éves kora előtt állt munkába, az 62 évesen, a kormány a republikánusok javaslata alapján most ezt terjeszti ki azokra, akik 20 és 21 éves koruk között kezdték a munkát, tehát ők is élhetnek majd a korengedményes nyugdíj lehetőségével.

A fent említett intézkedés azonban igen költséges, évente 600 millió és egymilliárd euró közötti összeget jelent, és évente akár 30 000 embert is érinthet, emelte ki Élisabeth Borne, hozzátéve, hogy annak érdekében, hogy 2030-ra biztosítani tudják a nyugdíjrendszer egyensúlyát, meg kell találni a fent említett intézkedés finanszírozásának módjait.

A témával kapcsolatban megszólalt a Republikánus párt elnöke, Éric Ciotti is, aki a Le Parisien nevű lapnak elárulta, hogy lesznek még előrelépések a nyugdíjreformmal kapcsolatban, majd hozzátette, hogy amennyiben a kormány elfogadja a javaslataikat, akkor nem lesz szükség az alkotmány 49.3-as cikkelyének alkalmazására.

Az említett cikkely alkalmazása azt jelenti, hogy a kormány nem bocsátja parlamenti szavazásra a szóban forgó törvényjavaslatot, azt a parlament által elfogadottnak tekintik abban az esetben, ha a miniszterek többsége hozzájárul a szavazás megkerüléséhez és 24 órán belül senki nem nyújt be bizalmatlansági indítványt a kormánnyal szemben.

Éric Ciotti elmondása alapján tehát amennyiben a francia kormány eleget tesz pártja kéréseinek, akkor a republikánus képviselők jelentős többsége a törvénytervezet mellett fog szavazni és így meglesz az elfogadáshoz szükséges parlamenti többség.

NAGYVILÁG POLITIKA

Címkék:

ally, elisabeth borne, france, pension reform, republican party, retirement age