Egy kisebb vagyonba kerül a hagyományos francia karácsonyi menü

Egy kisebb vagyonba kerül a hagyományos francia karácsonyi menü

A szárnyaló inflációnak köszönhetően rendkívüli módon megdrágultak az élelmiszerek, az év végi ünnepek tipikus ételeihez szükséges alapanyagok 10 százalékkal drágábbak, mint tavaly, az alapvető élelmiszerek ára pedig még ennél is nagyobb mértékben emelkedett. A statisztikai hivatal szakértője a jövő elejére várja az infláció tetőzését.

GAZDASÁG NAGYVILÁG 2022. DECEMBER 17. 12:21

Rettentő módon megdrágultak egy év alatt Franciaországban az élelmiszerek. A France Bleu nevű lap munkatársai próbaképp megejtettek egy ünnepi bevásárlást, egy hagyományos, hat főre készülő karácsonyi menüsor hozzávalóiért összesen 117 eurót fizettek, az erről szóló blokkot is közzétették.

A stáb tizenhárom olyan terméket vásárolt, amelyek elengedhetetlenek egy tipikus francia karácsonyi vacsora elkészítéséhez: többek között egy 180 grammos libamájkonzerv, 300 gramm füstölt lazac, 300 gramm fagyasztott fésűkagyló, egy 3 kg-os pulyka és a töltelékhez szükséges fél kg gesztenye, 1 kg fagyasztott burgonyagolyó, egy üveg száraz pezsgő, egy hat adagos karácsonyi fatörzs jégkrémtorta, valamint szárított gyümölcs és bonbon.

A lap munkatársai elmondása alapján a karácsonyi menüsor elkészítéséhez szükséges alapanyagokért kereken 10 euróval fizettek többet, mint egy évvel ezelőtt, ami a tavalyi árakhoz képest 9,6 százalékos drágulást jelent. A legnagyobb mértékben, 17 százalékkal a pulyka ára emelkedett, de a fagyasztott karácsonyi fatörzsért is 11,8 százalékkal többet kell fizetni, mint 2021-ben. A karácsonyi étkezéshez vásárolt 3 kilós pulyka idén 18,14 euróba kerül, tavaly 15,50 eurót kellett érte fizetni, az erőteljes árnövekedés egyrészt a megdrágult takarmányok miatt van, másrészt pedig a madárinfluenza okán. A fagyasztott termékek is jelentősen megdrágultak.

A lap munkatársai minden megyében elvégezték a fenti bevásárlást és arra a következtetésre jutottak, hogy a fővárosban és az ország délkeleti részén a legnagyobb a drágulás, Párizsban egy év alatt 10,5 százalékkal, az Olaszországgal szomszédos Hautes-Alpes megyében pedig 11,5 százalékkal kerültek többe az ünnepi vacsora hozzávalói. A legkisebb mértékű, 8 százalékos drágulást az északnyugaton lévő Mayenne megyében tapasztalták.

Emmanuel Cannes, a felmérésben szintén résztvevő NielsenIQ nevű vállalat szakértője kifejtette, hogy az ünnepi menü hozzávalói árának növekedése azonban jelentősen elmarad az alapvető élelmiszerek drágulásától, mivel a különleges, nem napi rendszerességgel vásárolt alapanyagok esetében kisebb árréssel dolgoznak a gyártók és a forgalmazók, a pezsgő például 7,6 százalékkal drágult tavaly óta. Ami az alapvető élelmiszereket illeti, átlagosan 14,43 százalékkal kell többet fizetni értük, mint egy évvel ezelőtt, ugyanis az olyan termékek esetében, mint a rizs vagy a cukor, a nyersanyag drágulása közvetlenül befolyásolja a végső fogyasztói árat.

Az INSEE francia statisztikai hivatal adataiból kiderül, hogy az élelmiszerek az általános inflációnál nagyobb mértékben drágultak, a legfrisseb adatok szerint a fogyasztói árak összességében 6,2 százalékkal emelkedtek 2021 és 2022 novemberi között.

A novemberi statisztikák alapján egy hónappal ezelőtt még csak 12,2 százalékos volt az infláció az élelmiszerek esetében, a decemberben mért 14,43 százalékos drágulás alapján tehát a tendencia folytatódik. Az INSEE szakértője, Julien Pouget elmondása alapján az infláció csúcsát 2023 elejére várják, 7 százalékon.

 

GAZDASÁG NAGYVILÁG

Címkék:

christmas dinner, france, inflation, insee