
Ferenc pápa: a tevékeny szeretet nyelvét beszélő egyházra van szükség
A tevékeny szeretet nyelvét folyékonyan beszélő egyházra van szükség – hangsúlyozta Ferenc pápa Budapesten, a Rózsák terei Szent Erzsébet-templomban, ahol a magyar katolikus egyház segítő szervezeteivel, menekültekkel és szegényekkel találkozott.
A katolikus egyházfő megköszönte a magyar egyháznak a tevékeny szeretet melletti elkötelezettségét, és köszönetet mondott az ukrajnai háború elől menekülők nemcsak nagylelkű, hanem lelkes befogadásáért is.
Hangsúlyozta: az evangélium középpontjában a szegények és a rászorulók állnak, mert Jézus azért jött, hogy “örömhírt vigyen a szegényeknek”.
Ez izgalmas kihívás elé állít bennünket, hogy “az általunk vallott hit ne legyen egy életidegen szekta foglya” és ne váljon áldozatává egyfajta “lelki egoizmusnak” – fogalmazott.
Az igazi hit “kényelmetlen”, “kockáztat”, “kilép a világba, hogy találkozzon a szegényekkel és képessé tesz arra, hogy saját életünkkel a szeretet nyelvét beszéljük” – mondta Ferenc pápa.
Címkék: