Óriási népharag zúdult a francia kormányra – videók

Országszerte heves tüntetések alakultak ki, miután a francia kormány parlamenti szavazás nélkül fogadta el a nyugdíjreformot, a tiltakozók kukákat és szemeteseket gyújtottak fel. Mivel több képviselőt is megfenyegettek, a belügyminiszter fokozott rendőri védelmet kért a politikusoknak.

NAGYVILÁG POLITIKA 2023. MÁRCIUS 17. 09:39

Alaposan felkorbácsolta az amúgy is forrongó indulatokat a francia kormány azzal, hogy parlamenti szavazás nélkül, az Alkotmány 49.3-as cikkelyét alkalmazva fogadta el a nyugdíjreformmal kapcsolatos törvénytervezetet, ezt Élisabeth Borne miniszterelnök jelentette be az Alsóházban. A bejelentést hangos füttyszó zavarta meg, több képviselő kivonult az ülésteremből.

Amint arról a V4NA beszámolt, a kormány döntésén felháborodott az ellenzék, a jobboldal és a baloldal is bejelentette, hogy bizalmatlansági indítványt nyújtanak be a kormány ellen.

A Nemzeti Tömörülés párt parlamenti frakcióvezetője, Marine Le Pen egyenesen úgy fogalmazott, hogy a kormányfő megsértette a demokráciát azzal, hogy egy, a franciák által nem kívánt reformot vezetett be, ezért a jobboldali politikus szerint a miniszterelnöknek távoznia kell.

A kormány intézkedését követően országszerte tüntetések szerveződtek, az emberek ezrével vonultak az utcára, hogy a nyugdíjreform ellen tiltakozzanak.

Párizsban a Place de la Concorde téren 6 ezren gyűltek össze, a tüntetők tüzet gyújtottak, a rendőrség vízágyúval és könnygázzal oszlatta a tömeget.

A fővárosban eldurvult tüntetés során autókat és szemétkupacokat gyújtottak fel.


Vidéken is az utcára vonultak a tiltakozók, több nagyvárosban is szemeteseket gyújtottak fel a tiltakozók.

 

A szélsőbalos tüntetők Lyonban betörték a városháza ablakait.

Rennes-ben agy rendőrőrsöt rongáltak meg.

Dijonban a tüntetők odáig mentek, hogy Emmanuel Macron államfőt, Élisabeth Borne kormányfőt, Olivier Véran kormányszóvivőt és Olivier Dussopt munkaügyi minisztert ábrázoló bábukat gyújtottak fel, ezzel kapcsolatban Éric Zemmour jobboldali politikus azt kérdezte a Twitteren, hogy vajon hova süllyednek még?


A nagyszabású tüntetéssorozatot követően országszerte 310 embert tartóztattak le, ebből 258-at Párizsban vettek őrizetbe, írja a Le Parisien a belügyminiszter által közölt adatokra hivatkozva.

Mivel a kormány döntését követően több parlamenti képviselőt is megfenyegettek, Gérald Darmanin belügyminiszter utasította a prefektusokat, hogy fokozottan ügyeljenek a politikusok biztonságára, biztosítsák a képviselők rendőri védelmét az esetleges támadások megelőzése érdekében, derül ki a BFMTV cikkéből.

A belügyminiszter az Rtl-nek adott interjújában leszögezte, hogy aki egy parlamenti képviselőre kezet emel, az a Francia Köztársaság ellen követ el támadást.

NAGYVILÁG POLITIKA

Címkék:

article 49.3, big cities, france, government, paris, politicians threatened, violent demonstrations