Újabb bizonyítékok: a kormány nyomására cenzúrázta a felhasználókat a Facebook

Egy bírósági üggyel kapcsolatban több olyan e-mail is nyilvánosságra került, amely szerint az elnök hivatala nyomást gyakorolt a Facebookra, hogy cenzúrázzon bizonyos tartalmakat.

NAGYVILÁG 2023. MÁRCIUS 26. 14:59

A Missouri kontra Biden ügy egy több államot érintő per, amelyben a Biden-kormányzatot azzal vádolják, hogy összejátszott a technológiai cégekkel a szabadságjogok elnyomása érdekében az Egyesült Államokban. Az üggyel kapcsolatban nyilvánosságra hozott e-mailek szerint a Fehér Ház a WhatsApp üzenetküldő alkalmazás cenzúrázására is törekedett. Több, 2021 márciusától kezdődő e-mailben az olvasható, hogy Biden digitális stratégiáért felelős igazgatója, Rob Flaherty nyomást gyakorol a Facebook vezetőire.

Flaherty tudni akarta, hogy mit tesznek az üzenetküldő alkalmazáson belüli károk csökkentése érdekében. Látszólag elégedetlen volt a korábbi magyarázatokkal, 2021. március 22-én azt írta: „Ha nem látja az üzeneteket, őszintén kíváncsi vagyok, hogy minként tudja, hogy milyen üzenetek számát csökkentették?”.

Egy másik levélváltás során Flaherty ismét sürgette a Facebook és a WhatsApp tulajdonosát, a Metát, hogy tegyen lépéseket az oltóanyag-ellenességgel kapcsolatban, ami a koronavírus-járvány idején egyre inkább elhatalmasodott az országon.

„Engem leginkább az érdekel, hogy milyen intézkedéseket és változtatásokat tesznek annak érdekében, hogy ne súlyosbítsák országunk bizonytalansági problémáját. Még mindig nem kaptam jó, empirikus választ arra, hogy mennyire volt hatékony az oltásszkeptikus tartalmak és félinformációk terjedésének csökkentése a vakcinákkal szemben bizonytalanok körében”.

Bár egyelőre nincs megdönthetetlen bizonyíték arra, hogy a Facebook engedett volna a kormány követelésének, az azonban már most látható, hogy a szövetségi kormány a privát, illetve a nyilvános üzenetek cenzúrázását követelte a platformtól. Ez további biztonsági aggályokat is felvet, tekintve, hogy a privát üzenetek cenzúrázásához a Meta alkalmazottainak hozzá kellett férnie a magánbeszélgetésekhez.

A Meta – akkor még csak „Facebook” néven – már korábban is cenzúrázta a beszélgetéseket. 2018-ban a brazil elnökválasztás előtt a WhatsApp több mint százezer fiókot tiltott le a rémhírkeltésre hivatkozva. Akkor azt állították, hogy a platformot a populista jelölt, Jair Bolsonaro támogatói félretájékoztatás terjesztésére használják.

NAGYVILÁG

Címkék:

censure, meta, united kingdom