Az amerikai nagykövet beismerte: azért hívta meg a magyar politikust, mert antiszemita

David Pressman szerdai sajtótájékoztatóján – ahol egy magyar és két orosz állampolgár elleni szankciót jelentett be – kérdésre válaszolva egészen elképesztő magyarázattal szolgált arra, hogy miért hívták meg az antiszemita Gyöngyösi Márton ellenzéki baloldali politikust a zsidó húsvét első napján az amerikai nagykövetségre széder esti vacsorára.

POLITIKA 2023. ÁPRILIS 12. 18:38

Pressman azt mondta: nem annak ellenére hívták meg Gyöngyösit, hogy antiszemita, hanem éppen azért, mert zsidógyűlölő. Pressman szerint ugyanis fontos az, hogy különböző nézeteket valló emberek együtt vitázzanak. Egészen hátborzongató magyarázat:

Pressman tehát kész nácikkal beszélgetni egy zsidó ünnepen a szabadságról.

Pressman azt állította, hogy Gyöngyösi bocsánatot kért a korábbi kijelentéseiért, de ez nem igaz- idézi fel az origo.hu magyar hírportál. A politikus korábban azt mondta, hogy minden izraeli állampolgár nemzetbiztonsági kockázatot jelent.

„Tehát ez az Izrael, és ennek az Izraelnek minden egyes állampolgára – meggyőződésem szerint – járjon bárhol a világon, nemcsak Magyarországon, ab ovo, tehát már ránézésre és messziről, és anélkül, hogy tudnám, hogy kiről van szó, meggyőződésem szerint nemzetbiztonsági kockázat”.

Gyöngyösi tehát kifejezetten rasszista alapon, ránézésre ítélt el egy egész nemzeti közösséget, annak minden tagját, válogatás nélkül. Ez a náci időket idéző, gyűlöletkeltésre alkalmas kijelentés nem meglepő a baloldali politikustól, hiszen már 2012-ben óriási botrányt okozott, amikor az Országgyűlésben a zsidó képviselők listázását követelte.

Itt lenne az ideje egy ilyen konfliktus kapcsán, hogy felmérjük azt, hogy az itt élő, és különösen a Magyar Országgyűlésben és kormányban hány olyan zsidó származású ember van, aki bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára

– jelentette ki akkor Gyöngyösi. A 2012-es felszólalásból hatalmas botrány lett. A magyar és a nemzetközi zsidó szervezetek, magyar pártok, közéleti szereplők hangosan tiltakoztak ellene. Ennek ellenére pártja még jobban felkarolta az antiszemita politikust – meg sem állt Brüsszelig, európai parlamenti képviselő lett, most pedig a párt elnöke.

Egy másik, 2013-as lakossági fórumon egyébként Gyöngyösi odáig ment, hogy a holokauszt áldozatain gúnyolódott, gyakorlatilag relativizálta a tragédiát.

A Wallenberg- és holokauszt-emlékév kapcsán úgy fogalmazott:

„Jó példa erre, hogy a tavalyi évben volt egy Wallenberg-emlékév, amiről azt gondolhattuk, december 31-ével véget ér, és nagyot lélegezhetünk, hogy akkor most letudtuk a mea culpázásnak, a lelkiismeret-furdalásnak, meg a miegymásnak a nagy évét, és ezután felszabadultan beléphetünk 2013-ba. De csak lélegzetvételnyi volt az idő, hiszen az Orbán-kormány 2013-ra meghirdette a holokauszt-emlékévet, ami a mai napig tart. Újra szembesülnünk kell valami új intézkedéssel, ami a holokauszt-emlékév keretében zajlik”

– mondta felháborodottan a baloldali politikus. Nem lehet véletlen, hogy a náci háborús bűnösök felkutatására szakosodott Wiesenthal Központ 2012-es összesítésében Gyöngyösit a Jobbikkal együtt a világ hetedik legantiszemitább szereplőjeként tüntették fel – idézi fel a Magyar Nemzet napilap.

Mindezek fényében teljesen érthetetlen, hogy Gyöngyösi hogyan vehetett részt a napokban a budapesti amerikai nagykövet, David Pressman által adott széderesti vacsorán. Heisler András, a Mazsihisz elnöke arról számolt be: csak a helyszínen tudta meg, hogy a politikus is a meghívottak között volt, s hogy az ültetési rend szerint éppen vele szemben kapott helyet. A zsidó vezető azt is hozzátette: nem tartja „hiba nélkülinek”, hogy előzetesen nem kapott tájékoztatást Gyöngyösi részvételéről.

POLITIKA

Címkék:

antisemitism, jobbik, usa