Kordont bontottak a baloldali politikusok, de lyukra futottak

A baloldali politikusok és aktivisták Budapesten a Miniszterelnökség épülete előtt döntötték le az építési kordont. Az akció azonban kissé lyukra futott a szervezők részéről.

POLITIKA 2023. MÁRCIUS 14. 15:02

A Momentum nevű baloldali törpepárt tagjai, köztük Fekete-Győr András egykori pártelnök, Gelencsér Ferenc jelenlegi vezető és Hajnal Miklós országgyűlési képviselő kedden lebontották a kordonokat a budapesti karmelita kolostornál, ami a Miniszterelnökségnek ad helyet. Erről Fekete-Győr András a Facebook-oldalán számolt be. Az esetről egy fotót is megosztott, amelyhez kísérőszövegként annyit írt: „Kordonbontás, rendszerbontás”. Az akcióban részt vett Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő is, aki az eseményről a Facebook-oldalán is beszámolt. A bejegyzésből az is kiderült, hogy az ellenzéki politikusok egy plakátot ragasztottak fel a karmelita épületére, amelyen hét pontban foglalták össze Magyarország megújítására vonatkozó elképzeléseiket.

A Magyar Nemzet című napilap azt írja: nem csoda, hogy a Momentum politikai akcióval igyekszik felhívni magára a figyelmet, hiszen a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció nemcsak egyre több baloldali politikust szippant be a pártba, de a legutóbbi közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy a baloldali szavazókat is.

Ez rossz hír a Momentum számára, hiszen nemrég a Nézőpont Intézet és a Medián a Momentum hasonlóan alacsony támogatottságát mérte, előbbi 5, utóbbi 9 százalékkal, míg a Demokratikus Koalíció a Nézőpont Intézet szerint 12, a Medián szerint 14 százalékon áll. A Závecz legfrissebb kutatásában még nagyobb különbséget mért, a cég szerint a Momentum 6, a DK pedig 18 százalékon áll.

A kordonbontásban résztvevő politikusok emellett kissé szereptévesztésben vannak, mivel elmondásuk szerint „a kordon nemcsak a Miniszterelnökséget védi, hanem ezzel együtt a propagandagépezet központját és a már a látszatra sem adó rendeleti kormányzás központját”. Ezzel szemben a karmelita kolostor körül nem a kormány védelmében állítottak fel kordonokat, hanem azért, mert a területen hosszú ideje építkeznek, ezért zárták el kordonokkal.

Azon kívül, hogy a Momentum politikusai saját hét pontjukat sem tudták elmondani fejből, ezért kénytelenek voltak felolvasni őket, hasonló képességről árulkodik, hogy olyan biztonsági kordont bontottak le (a fentebbi videón 21 perc 58 másodpercél), amelyen az építési terület, belépni tilos felirat is jól láthatóan szerepelt – olvasható a Magyar Nemzet cikkében.

POLITIKA

Címkék:

Hungary, leftists