Tovább drágul az áram Szerbiában, a kormány támogatást nyújt a spóroláshoz

Tovább drágul az áram Szerbiában, a kormány támogatást nyújt a spóroláshoz

Másfél milliárd eurót költött el eddig idén Szerbia gáz és villamosenergia importjára. Az ország télen is behozatalra szorul, így el kell gondolkodni, hogy miként lehet takarékoskodni az energiával – mondta az energetikai tárcavezető. A szerb kormányfő ugyanakkor úgy véli, hogy kár lenne a díszkivilágítást lekapcsolni, mert az ártana a turizmusnak.

GAZDASÁG NAGYVILÁG 2022. AUGUSZTUS 20. 06:00

Szeptemberben drágul az áram Szerbiában

Drasztikus az energetikai helyzet egész Európában. Így fogalmazott a szerb bányászati és energetikai miniszter. Zorana Mihajlovic a Happy TV műsorában elmondta, emiatt Szerbia is jelentős energiabehozatalra szorult. A tárcavezető kiemelte, jelentősen drágult az áram a világpiacon. Jelenleg több mint 500 euróba kerül egy megawattóra, egy évvel ezelőtt ugyanez mindössze 90 euró volt.

„Ezek nem normális árak, amelyeket egyetlen ország sem tud kigazdálkodni. Eddig másfél milliárd eurót költöttünk el az idén, csak villany és földgáz vásárlásra” – nyilatkozta a miniszter.

Szerbiának télen is szüksége lesz elektromos áram behozatalára, és azon kell gondolkodni, hogy miként spóroljunk vele, illetve, hogy miért pazarolunk el ennyi energiát – fűzte hozzá Zorana Mihajlovic. A tárcavezető szerint ugyanakkor még mindig a balkáni országban kapják legolcsóbban a fogyasztók az áramot, a szeptemberre bejelentett 6 és fél százalékos drágítás sem befolyásolja nagyban a családok költségeit. A számítások szerint nagyjából 250 és 320 dinár közötti többletköltséggel kell számolnia az embereknek, ez az összeg a legrosszabb esetben sem haladja meg a 3 eurót.

„Számunkra az a legfontosabb a jelenlegi helyzetben, hogy előteremtsük a pénzt arra, hogy márciusig vásárolni tudjunk energiaforrásokat, illetve, hogy saját magunk is előállítsunk áramot. De arra is törekednünk kell, hogy megtaláljuk, hogy kitől tudunk elegendő energiát venni, mert nem csak Szerbia akar beszerezni ezekből. Az árakon keresztül már érezhető a türelmetlenség az európai börzéken” – hangsúlyozta Zorana Mihajlovic.

Stabil energetikai rendszer nélkül nincs független állam

A miniszter szerint a spórolás első lépését az energiahatékonyság jelenti. Az ablakok, az ajtók cseréje jelentősen hozzájárulhat ahhoz, hogy kevesebb energiát felhasználva tudjunk fűteni. Szerbiában éppen ezért a kormány és az önkormányzatok is támogatásnak adnak, hogy az emberek energiatakarékosabbak legyenek, így például a szigetelés és az ablakcsere költségeinek egy részének fedezik, valamint a napelemek telepítésére is lehet kérni támogatást. Mihajlovic ugyanakkor az állami befektetések fontosságát is hangsúlyozta.

„Ha a szerbiai villanytermelő és elosztó vállalatban már korábban beruházások történtek volna és új üzemek épültek volna, akkor nem lennénk a mostani helyzetben. Ahogy az úthálózatot fejlesztjük, úgy kell befektetni a villamosenergia-rendszerbe is. Ha az energetikai helyzetünk nem stabil, akkor Szerbia sem lehet független” – jegyezte meg a miniszter.

Belgrád fényárban úszik

Ahogy a V4NA hírügynökség korábban megírta, a Balkánon már több ország is korlátozásokra készül, így Észak-Macedónia is. Szerbia egyelőre a kikapcsolások helyett, inkább arra törekszik, hogy biztosítsa az áramtermelés stabilitását, ezt mondta a szerb kormányfő. Ana Brnabic a Prva TV-nek kiemelte: sok turista éppen azért látogat el Belgrádba az ünnepekre, mert ez az egyik legszebb és legfényesebb város, és a díszkivilágítás lekapcsolása ártana a turizmusnak. A miniszterelnök reményét fejezte ki, hogy Szerbia nem kerül olyan helyzetbe, hogy drasztikus megszorításokat hajtson végre.

kép: Pixabay

„Megfontolunk néhány intézkedést annak érdekében, hogy takarékoskodjunk, de nagy figyelmet fordítunk az áramtermelés stabilitásának biztosítására” – mondta Brnabic.

A kormányfő kifejtette, hogy Szerbia az elmúlt időszakban nagy előrelépést tett a zöldenergiára való fokozatos átállásra, de – mint fogalmazott – a szél-, a nap- és vízerőművekből nyert energia jóval drágább, mint az, ami a hőerőművekből jön.

GAZDASÁG NAGYVILÁG

Címkék:

brnabic, energy, serbia