Egyre többen szorgalmazzák a bevándorlók kitoloncolását
Egy nemrég készült felmérés szerint a megkérdezettek több mint háromnegyede támogatná a súlyos bűncselekményeket elkövető illegális bevándorlók kitoloncolását.
A Sifo közvélemény-kutató intézet által nemrégiben készített felmérés szerint a svédek körében nagy támogatottsága van a bevándorló háttérrel rendelkező bűnözők kitoloncolásának.
Tízből csaknem nyolc ember támogatná a súlyos bűncselekményeket elkövető bevándorlók deportálását.
A válaszadók 77 százaléka szerint a súlyos bűncselekményeket elkövető külföldieket alapvetően ki kell toloncolni, még akkor is, ha Svédország nem tudja garantálni a bűnöző biztonságát a hazájában. A megkérdezettek továbbá nem hiszik, hogy a Svédországhoz való kötődés a kitoloncolások útjában állhat, 74 százalékuk szerint még akkor is ki kellene toloncolni ezeket a bűnözőket, ha szoros kapcsolatuk van Svédországgal.
Az Oikos megjegyzi, hogy a közvélemény elképzelése arról, hogy a dolgoknak milyennek kellene lenniük, távol áll attól, ahogyan a dolgok valójában működnek. Még a kitoloncolásra ítélt külföldi bűnözők közül sem küldenek vissza sokakat az országukba. A végrehajtást akadályozza például az, hogy a svéd hatóságok nem tudják garantálni a kitoloncolandó személy biztonságát a hazájában.
A svéd bűnmegelőzési tanács – amely az Igazságügyi Minisztérium alá tartozik – egyik tanulmányában adatokat gyűjtött arról, hogy a világ különböző részeiről származó embereket milyen gyakran vádolják meg bűncselekmények elkövetésével. A vizsgálat a 2015-2018 közötti időszakra vonatkozik.
A “kevésbé súlyos” szexuális bűncselekmények, például a szexuális zaklatás esetében a közép-ázsiai származásúak, köztük az afgánok kiemelkednek a sorból. Őket csaknem tízszer nagyobb valószínűséggel gyanúsítják szexuális zaklatással, mint más nemzetiségűeket.
Az olyan súlyosabb bűncselekményeknél, mint a nemi erőszak, majdnem tizenegyszer gyakrabban vádolják meg a közép-ázsiaiakat. A rablások esetében a kelet-afrikai származásúak, köztük a szomáliaiak viszik a prímet, ők körülbelül tizenkétszer nagyobb valószínűséggel követnek el rablást, mint a svédek.
A gyilkosságok tekintetében szintén az afrikaiak állnak az élen: egy főre vetítve több mint kilencszer annyi gyilkossággal gyanúsítják őket, mint a svédeket. A nyugat- és közép-ázsiaiaknál nyolcszor nagyobb a gyilkossággal való gyanúsítás kockázata.
Franciaországban hasonló a helyzet
A bevándorlók felülreprezentáltsága a bűnözés terén Franciaországban is megfigyelhető. Míg a bevándorlók a lakosság 7,4 százalékát adják, addig a bűncselekmények 19 százalékát követik el a bevándorlók, közölte korábban Gerald Darmanin francia belügyminiszter.
Ahogy arról a V4NA is beszámolt, a francia belügyminiszter elmondta,
Párizsban bűncselekmények miatt letartóztatottak 48, Lyonban 39 míg Marseille-ben 55 százaléka külföldi.
A belügyminiszter hozzátette, hogy „természetesen a külföldiek nem természetüknél fogva bűnözők”, de nyilvánvaló, hogy Franciaországnak komoly problémát okoz a migránsbűnözés. Kiemelte, hogy azt a bevándorlót, aki súlyos bűncselekményt követ el, nagyon gyorsan ki kell utasítani, mert lenézi azt a földet, amely befogadja őt.
Egy kutatásból az is kiderült, hogy – a svédekhez hasonlóan – ezt a franciák nagy része is így gondolja. A CSA Intézet közvélemény-kutatása szerint a franciák 91 százaléka egyetért azzal, hogy kitoloncolják az országból a Francia Köztársaság értékei ellen gyűlöletbeszédet tartó külföldi állampolgárságú imámokat, és mindössze 9 százalék gondolja úgy, hogy ez nem jó ötlet.
Címkék: