Könyvtárban nevelnék át a gyerekeket

Könyvtárban nevelnék át a gyerekeket

Transzvesztita előadókat hívott meg egy németországi könyvtár, hogy négyéves gyerekek előtt szerepeljenek. A keresztényszociális politikusok megakadályoznák az eseményt, a zöldek viszont azt mondják, hogy az a "kultúra eltörlése" lenne.

NAGYVILÁG 2023. MÁJUS 7. 12:53

Egy müncheni közkönyvtárban tervezett felolvasás óriási port kavart Bajorországban. A Bogenhausen kerületben két transzvesztitát, úgynevezett drag queen-t és egy transzszexuális lányt hívtak meg, hogy négyéveseknek olvassanak fel a könyvtár egyik termében. A program alatt a tervek szerint a szexuális és nemi kisebbségekről szeretnének átfogó ismereteket nyújtani a gyerekeknek.

Az egyik „művész” „Vicky Voyage” néven haknizik, a másik pedig „Eric nagy csiklóval”.

A Müncheni Városi Könyvtár oldalán a következőképp hirdetik az eseményt: „Vicky Voyage Drag Queen Eric BigClit Drag Kinggel és Julana Gleisenberg transz* fiatal szerzővel színes világokba kalauzol el, amelyek megmutatják, hogy nemtől függetlenül mit tartogat számunkra az élet, és hogy bármit megtehetünk, ha ragaszkodunk az álmainkhoz!”.

A bajor Keresztényszocális Unió (CSU) szerint felháborító egy ilyen eseményt szervezni kisgyerekeknek, ezért a bogenhauseni kerületi bizottság CSU-frakciója most Dieter Reiter szociáldemokrata polgármesterhez intézett sürgősségi indítványukkal szeretnék elérni, hogy a rendezvényt töröljék. A jelek szerint a polgármester hajlik a kérésre, mert úgy véli:

„Nincs megértésem az ilyen jellegű programok iránt, és nem tartom alkalmasnak a négyévesek számára. Az unokáimmal sem mennék el”.

A bogenhauseni CSU-frakciót támogatja Robert Brannekämper (CSU) bajor parlamenti képviselő is. „Az ember tényleg elgondolkodik azon, hogy mit gondolnak a felelősök. Ilyesmi gyerekeknek teljesen őrültség. Teljesen alkalmatlan az óvodáskorú gyermekek számára” – idézi a politikust a Junge Freiheit német lap. A Zöldek nevű kormánypárt azonban úgy vélik, hogy nem szabad törölni a négyéves gyerekeknek szóló rendezvényt. A liberális felfogású párt ugyanis azt mondja, hogy

az egyenlő lenne a kultúra eltörlésével.

Florian Siekmann tartományi parlamenti képviselő több toleranciát követelt. Higgadtságot ajánlott, hiszen – mint mondja – elvégre mindenki maga döntheti el, hogy részt akar-e venni. Szerinte a gyerekek és a szülők biztosan jól éreznék magukat a rendezvényen, amely gyermekbarát képet nyújtanának a sokszínű társadalomról. A kérdést a következő napokban vitatják meg.

Ma már divat lett kisgyerekeket befolyásolni

Az LMBTQ-lobbi ma már szinte semmilyen határt nem ismer, ha a szemléletét akarja minél erőszakosabban terjeszteni. Szakemberek szerint általában azért gyerekek a célpontok, mert a fiatalabb korosztályt könnyebb befolyásolni, mint a felnőtteket. Franciaországban is rendkívül nagy hangsúlyt helyeznek az érzékenyítésre, ám az e célból megrendezett események több esetben is megbotránkoztatták a közvéleményt. Strasbourgban rendkívül erős a helyi LMBTQ közösség, ami annak is köszönhető, hogy a városvezetés rendszeres anyagi támogatással segíti a La Station nevű LMBTQ egyesületet, melynek tagjai workshopok segítségével hívják fel a környékbeli középiskolások és felső tagozatos általános iskolások figyelmét az LMBTQ közösség tagjait ért diszkriminációra.

Az egyesület az egyik közösségi oldalon számolt be róla, hogy a kamaszokat célzó foglalkozásaikkal végigjárták egész Elzász megyét, azzal a céllal, hogy új perspektívákat mutassanak be a fiatalok számára a szexuális irányultság, nemi identitás, biológiai nem és diszkrimináció területén. Az egyesület önkéntesei szerint ez azért fontos, mert az említett fogalmak gyakran nem világosak a tanulók számára. A La Station munkatársai kihangsúlyozták, hogy nem homoszexuális propagandát terjesztenek, csak tájékoztatnak.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

La Station LGBTI (@la_station_lgbti) által megosztott bejegyzés

Ám nem a strasbourgi iskolai foglalkozás az egyetlen közpénzből finanszírozott érzékenyítő foglalkozás Franciaországban. A szintén zöldpárti vezetésű Bordeaux-ban „cabababyparty” elnevezéssel hirdettek egy Drag Queenek által tartott foglalkozást, amely 3 év alatti gyerekeket célzott meg. Az eseményt szervező Trafic nevű egyesület a városvezetés bőkezű támogatását élvezi, a városi tanács által közzétett adatok szerint ugyanis 2021-ben 44 000 eurós önkormányzati támogatást kaptak, amit a tanács elnöke, Pierre Hurmic polgármester hagyott jóvá.

Ezzel azonban még koránt sincs vége a gyerekeknek szervezett, önkormányzati támogatással megvalósított transzvesztita előadásoknak. A baloldali vezetésű Párizsban már évek óta tartanak ilyen foglalkozásokat a 20. kerületben lévő Louise Michel nevű közkönyvtárban. A francia könyvtárosegyesület tavaly novemberben a transzneműek világnapja alkalmából kiadott közleményében felhívta rá a figyelmet, hogy a könyvtárak mindig is a transznemű személyek szövetségesei voltak és annak is kell maradniuk.

Toulouse-ban sem maradnak az érdeklődő gyerekek és szüleik érzékenyítő Drag Queen előadások nélkül, a nagyváros könyvtárában 2023. február 18-án műhelyfoglalkozások és felolvasások várták a gyerekeket.

Tavaly egyébként minden korábbinál több rendezvényen fordult elő, hogy gyerekek jelentek meg transzvesztitákkal egy színpadon. Az egyik ilyen rendezvényen egy alulöltözött, mellbimbóit csupán matricákkal eltakaró személy egy kisgyerekkel az oldalán sétált végig a színpadon, miközben az alsóneműjébe dollárokat dugdostak, akár a sztriptízbárban. A videóra pedig azt a feliratot mellékelték, hogy “a gyerekek a Drag Show-ra valók! A gyerekek megérdemlik, hogy lássák a boldogságot és az önkifejezés szabadságát”.

Nemrég az Egyesült Államokban található Chattanooga településen egy “családbarát és gyerekeknek szóló” rendezvényen gyerekek is felléphettek a drag queenek mellett. Több olyan videófelvétel is készült, amelyeken az látható, hogy a rendezők erősen szexualizált műsorokat nézettek a gyerekekkel, egy videó tanúsága szerint ráadásul egyiküket még arra is bátorítottak, hogy simogassa meg a sellőnek öltözött transzvesztita intim testrészeit.

A Twitteren nyilvánosságra került egy másik videó is, amelyen gyerekeket bátorítanak arra, hogy rázzák a feneküket a színpadon egy kanadai melegjogi rendezvényen. A videón, amelyet Ottawa belvárosának egyik világos és napos utcáján forgattak, négy ember látható a színpadon, két felnőtt és két gyerek, akik felváltva rázzák a feneküket, miközben egy drag queen bátorítja őket, a tömeg pedig éljenez. A két gyerek közül az idősebbik egy tizenkét év körüli lánynak tűnik, míg a másik legfeljebb hét-nyolc éves lehet.

Sajtóértesülések szerint a nyolcéves és annál fiatalabb gyermekek ingyenesen vehettek részt az Egyesült Királyságban megrendezett RuPaul’s Drag Race esemény részeként tartott drag queen előadáson, amelyen transzvesztiták adtak elő egy erotikusnak nevezett műsort.

A The Telegraph beszámolója szerint. Ezt bizonyítja a RuPaul’s Drag Con honlapja is, ahol a gyakori kérdések részben azt írják, hogy “a 8 éves és annál fiatalabb gyermekek ingyenesen léphetnek be a rendezvényre, ha egy felnőtt kíséretében jegyet váltanak”.

Bár a weboldal is ragaszkodik ahhoz, hogy a transzvesztitáknak szervezett kongresszus egésze egy minden korosztályt befogadó, családbarát rendezvény, ahol a gyerekeket is szívesen látják, egyes gyermekvédelmi aktivisták bírálták, hogy a kedvezménnyel még több gyereket csábítanak a műsor

NAGYVILÁG

Címkék:

children, drag queen, lgbt community