Skip to Content
sidebar menu opener

Kép
A V4NA "lelkes rajongója" lett Soros karmestere

Gerald Knaus, a Magyarország elleni lejárató kampány fő szervezője, Soros György hű embere lett a V4NA top követője szeptemberben a Twitteren.

Gerald Knausról szeptemberben közölt cikksorozatot a magyarországi Magyar Nemzet portál, amiben bemutatták a férfit. Abból kiderül, hogy a Euro­pean Stability Initiative elnöke ezer szállal kötődik a milliárdos spekulánshoz, illetve, hogy a Soros-hálózat tagjaként a Magyarország ellen irányuló lejárató akciók főszervezője.

A cikksorozatban a portál részletesen ismertette, hogy a nyílt társadalom eszméjéért küzdő osztrák férfi hogyan és milyen eszközökkel szolgálja ki Soros György érdekeit, és ahhoz milyen lobbihálózatot működtet. Rávilágítottak, hogy Knausnak és embereinek szinte minden fontos európai intézménybe bejárásuk van, legfőbb célpontjuk pedig Magyarország illetve Orbán Viktor, akit több esetben szélsőjobboldali karakterként állítanak be.

A Soros karmestereként jellemzett férfi szeptember elején reagált is a Magyar Nemzet cikkére, kvázi felfedve magát. Azt írta Twitter posztjában, hogy Magyarországon egyeseknek nem tetszik a munkájuk, és rámutatott, hogy csak még szomorúbbak lesznek ezek az emberek, ha majd megjelenik a migrációról szóló könyve.

Azt már mi írtuk meg, hogy Gerald Knaus neve ezen kívül felbukkan Soros György lengyelországi akcióinál is. A tőzsdespekuláns ugyanis számolatlanul önti a pénzt a lengyel Báthory Alapítványba (Stefan Batory Foundation), amely amellett, hogy LMBTQ-szervezeteknek adományozott komoly összegeket, korábban közösen lobbizott Knaus-szal Lengyelország ellen.

Soros György embere szeptemberben a V4NA Twitter-fiókját is elkezdte követni, és az előző havi statisztikák szerint az oldal előző havi top követője lett - figyelt fel rá V4NA közösségi médiaelemző csoportjának egyik kollégája.

Top követőnek egyébként az számít, aki abban a hónapban követte be a fiókot, és a legtöbb követővel rendelkezik a saját oldalán.  

Leleplezik Soros György karmesterét
Leleplezik Soros György karmesterét

A magyarországi Magyar Nemzet című lap többrészes cikksorozatban tárja fel,...

Számolatlanul önti a pénzt Soros György lengyelországi szervezet&eacu...
Számolatlanul önti a pénzt Soros György lengyelországi szervezetébe

Augusztus végén közzétette 2019-es éves pénzügyi jelentését a lengyel Báthory Alapítvány (Stefan Batory Foundation),...

Soros-szervezetek jelentenek Lengyelországról II. rész
Soros-szervezetek jelentenek Lengyelországról II. rész

Az elmúlt években furkósbotként használták az Európai Unióban a jogállamiság fogalmát Lengyelország és Magyarország ellen is....

Soros emberei Merkel kormányában
Soros emberei Merkel kormányában

Soros György hálózata közvetve a német kormányba és a német politikába is beépült....

Ez az oldal cookie-kat használ, mint szinte minden más weboldal, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa.  Részletes információ  ELFOGADOM
Back to top