Egy író irodalmi foglalkozásokat tartott a diákoknak, akik teljes mértékben az iszlám szerint élnek. A szerző szerint egy nemzeti integrációs program megoldást jelenthetne az egyre növekvő problémára.

Folytatódik a halálosan megfenyegetett francia filozófiatanár, Didier Lemaire ügye. Ezúttal Omar Youssef Souleimane szír származású író beszélt a saját tapasztalatairól, melyek alátámasztják a megfélemlített tanár állítását.

Souleimane 2020 végén írás műhelygyakorlatokat vezetett Trappes városában a halálosan megfenyegetett tanárral, Didier Lemaire-rel a szóban forgó középiskolában. Az író a L Express francia hetilapnak nyilatkozott a tapasztalatairól, többek között arról beszélt, hogy a külvárosi iskolákban milyen nagymértékben jelen van a közösségelvűség. Elmondása alapján több osztályban is megkérdezte a diákokat, hogy ki fogja megünnepelni közülük a karácsonyt vagy a szilvesztert. A válasz egybehangzó volt: senki. A tanulók ezt követően kifejtették, hogy ezek nem az ő ünnepeik, mivel ők muszlimok. Ugyanígy vélekedtek a július 14-én tartott francia nemzeti ünneppel és a Győzelem Napjával kapcsolatban. Souleimane elmondása alapján ezek a tanulók másnak érzik magukat, mivel a vallásuk nem összeegyeztethető Franciaországgal.

Az író arról is beszámolt, hogy ezek a diákok soha nem láttak egy színdarabot sem, nem járnak se múzeumba, se moziba. Több fiatal muszlim lány felveszi a fejkendőt, amint kilép az iskola épületéből, sokan még az osztályteremben is maguknál tartják.

Souleimane elmondta, hogy az egyik foglalkozás után megkérdezte a diákoktól, hogy kik azok, akik hisznek a sorsban. A többség azt válaszolta, hogy valahol már meg van írva az életük, nem tudnak semmit megváltoztatni, ami azért jelentős, mivel a sors az iszlám vallás központi fogalma.

Az Omar Youssef Souleimane által vezetett irodalmi foglalkozásokon részt vett a novemberben halálosan megfenyegetett tanár, Didier Lemaire is, aki elmondta, hogy néhány diák külföldinek tekinti magát az országban. Souleimane hozzátette, hogy a teremben, ahol a foglalkozásokat tartották, egy arab felirat volt a falon, elmondása alapján egy ima, aminek semmi keresnivalója nincs egy francia állami középiskolában.

Omar Youssef Souleimane tapasztalatai alapján a közösségelvűség nem csak Trappes középiskolájában van jelen, az író több párizsi külvárosi iskolájában is észlelte a jelenséget, ahol hasonló foglalkozásokat és előadásokat tartott. Elmondása alapján az egyik diáklány kifejtette, hogy szerinte a dzsihád nem mindig negatív cselekedet, nem minden dzsihadista rossz ember.

Souleimane elmesélte a diákoknak a saját történetét, mivel az író jómaga is szalafista volt fiatalként. Elmondta, hogy a 2001. szeptember 11-én történt terrortámadások idején annyi idős volt, mint a diákok és nagy lelkesedéssel hallgatta Oszama Bin Laden beszédét, magáénak érezte az Al-Kaida ideológiáját. Akkoriban azt tervezte, hogy végrehajt egy terrortámadást, hogy a paradicsomba kerüljön, majd arról beszélt, hogy milyen módon tért meg, az irodalom és a filozófia segítségével legyőzte a radikalizálódást. A tanulók megdöbbentek, amikor elmondta nekik, hogy már nem hívő, hanem ateista, mivel a muszlim diákok számára az iszlám nem csupán vallás, hanem identitás is.
Souleimane saját bevallása szerint soha nem gondolta volna, hogy épp Franciaországban tapasztalja majd azt az iszlamista radikalizálódást, amely elől annak idején elmenekült Szíriából. Az író szerint a szakadék oka abban rejlik, hogy az 1970-es évek óta az észak-afrikai országokból érkező bevándorlók egy része idegenként élt Franciaországban, teljesen elszigetelődtek, úgy érezték, hogy nem tartoznak az országhoz. Emiatt a szakadék miatt alakult ki az a szétválasztási folyamat, amelyet ma látunk, a harmadik generáció egy része ellentmondást él, mert az egyik oldalon ott a családjuk, akik elhitetik velük, hogy ők nem mások, mint arabok, másrészt azonban ott a középiskola között, ahol azt hallják, hogy ők a köztársaság gyermekei.

Omar Youssef Souleimane szerint ezt a napról napra egyre súlyosbodó problémát egy kulturális tevékenységeket és vitákat is magába foglaló nemzeti integrációs programmal lehetne megoldani, az író szerint ez lenne az egyetlen módja annak, hogy a harmadik generációs muszlim fiatalok úgy érezzék, hogy ők is a Francia Köztársasághoz tartoznak.