Kitiltják a laptopozókat és takarókat osztanak a belga kávézók az energiaválság miatt

Kitiltják a laptopozókat és takarókat osztanak a belga kávézók az energiaválság miatt

Különböző módokon spórolnak a belga vendéglátó-helyek, hogy fent tudjanak maradni a növekvő energiaárak mellett. Van, ahonnan kitiltják a "konnektorblokkolókat", azokat, akik csak egy kávét rendelnek, de egész nap a kávézóból dolgoznak. Egy városi kezdeményezésre pedig takarókat osztanak ki a teraszos helyeknek, hogy ne kelljen gázmelegítőket használniuk.

NAGYVILÁG 2022. OKTÓBER 29. 07:01

Belgium kávézóiban „konnektorblokkolóknak” hívják azokat a vendégeket, akik csak egy kávét rendelnek, majd egész nap a laptopjukon dolgoznak egy asztalt elfoglalva mások elől.

Az energiaválság miatt most megugrott a konnektorblokkolók száma a főváros, Brüsszel kávézóiban Ahelyett, hogy otthon dolgoznának az emberek, és be kellene kapcsolniuk a fűtést, inkább lemennek a kávézóba. Ez azonban nem jön jól az üzleteknek, hiszen az ilyen vendégek keveset fogyasztanak, és mások elől veszik el a helyet.

A brüsszeli JAT kávézóban éppen ezért a laptopok használatát 11 és 14 óra között betiltották, a nap többi részében pedig hangos zenét játszanak, hogy az embereket akadályozzák a munkában. „Ez nem könyvtár vagy co-working hely” – mondta a vezetőség a Vrt News-nak. „Nem akarjuk elriasztani az embereket, de a bárunk nem egy olyan hely, ahol órákon át lehet ülni és dolgozni”.

A MOK kávézó pedig azt tervezi, hogy külön területet különít el a laptophasználók számára. „A kávézónkban nem szeretnénk laptopokat”, mondja az üzletvezető. Hozzátette ugyanakkor, hogy egy asztalt a kávézó hátsó részében továbbra is használhatnak azok, akik dolgozni szeretnének.

Az energiaválság miatt Brüsszel városa egy kísérleti programot is indított, az emelkedő energiaárakra adott válaszként, mivel a teraszfűtések üzemeltetése sok vendéglátóhely számára túl drágává vált.

Ennek keretében novemberben 600 gyapjútakarót osztanak szét olyan éttermek, kocsmák és szállodák között, amelyek kiülős teraszokon kínálnak ételeket és italokat.

Benoit Hellings a városi kabinet klímáért felelős tagja elmondta, hogy Brüsszel nagyon szeretne alternatívákat találni „a vendégek melegen tartására”, mert mint mondta, a későbbiekben ökológiai vagy gazdasági okokból betilthatjuk a fűtőtestek használatát.

A takarók 100 százalékban újrahasznosított anyagból készülnek, és a szociális szektor szereplőivel is együttműködnek. A helyi közlekedési vállalat, a MIVB is hozzájárul az akcióhoz, és a zsákok, amelyekben a takarókat tárolják, a brüsszeli városi alkalmazottak által használt, újrahasznosított munkaruházatból készülnek.

A projekt kísérleti jellegű, hívja fel rá a figyelmet Hellings. Mint mondja, olyan szempontokat is figyelembe kell venni, hogy a takarók tisztítása nem okoz-e majd problémát, vagy hogy nem lopják-e el a plédeket. A visszajelzések összegyűjtése után tudják majd megvizsgálni, hogy érdemes-e folytatni a programot.

NAGYVILÁG

Címkék:

brussels, coffee, energy prices