Újabb tanárok kaptak halálos fenyegetést, ez már a sokadik alkalom

Újabb tanárok kaptak halálos fenyegetést, ez már a sokadik alkalom

Franciaországban nem szűnik a tanárokat érő fenyegetettség, egy évvel a brutális kegyetlenséggel meggyilkolt Samuel Paty halála után egy tanár házaspár több fenyegető levelet is kapott, a lefejezett tanár képének kíséretében. Az oktatási minisztérium kíséret biztosításával és a jogi költségek megfizetésével támogatja a veszélyben lévő oktatókat.

NAGYVILÁG POLITIKA 2021. OKTÓBER 19. 13:05

Feljelentést tett egy marseille-i tanár házaspár, miután több fenyegető levelet is kaptak. Az ügyészség közhatalmat gyakorló személy halálos fenyegetése miatt indított nyomozást, írja a BFMTV francia hírportál.

A lap értesülései szerint az első fenyegető levél szeptember 8-án érkezett, a két tanár ekkor tett először feljelentést, majd októberben további halálos fenyegetések érkeztek,az egyik, géppel írt levélben mindössze ennyi állt: „Meg fogsz dögleni.” Ezen kívül egy fotót is bedobtak a postaládájukba, mely a 2020. október 16-án lefejezett történelemtanárt, Samuel Paty-t ábrázolta. Egy újabb levél is érkezett, melyben ez állt: „Ezek az utolsó napok… a jövő héten meghalsz”.

A fenyegetésekre reagált Renaud Muselier, a Provence-Alpes-Côte d’Azur régió elnöke, aki az egész déli régió nevében a támogatásáról biztosította a barbárok által megfenyegetett tanárokat, azt írta a Twitteren, hogy a Francia Köztársaságban mindent meg kell tenni az oktatók védelme és a potenciális terroristák elleni küzdelem érdekében.

Az Aix-Marseille-i tankerület igazgatósága sajtóközleményt adott ki a történtekkel kapcsolatban, melyben az áll, hogy 2021. szeptember 8-án egy tanár házaspár írásbeli fenyegetést kapott, ezért feljelentést tettek. Az iskola vezetője azonnal tájékoztatta a tankerület igazgatóságát, melynek humán erőforrás osztálya felvette a szóban forgó pedagógusokkal a kapcsolatot, hogy funkcionális védelmet és pszichológiai támogatást nyújtson nekik. A közlemény arról is beszámol, hogy a fenyegetéseket 2021. október 16 -án, szombaton megismételték, így a két tanár másodszor is feljelentést tett. A folyamatban lévő nyomozás nyomon követése végett az Aix-Marseille-i tankerület folyamatos kapcsolatban áll a házaspárral és a rendőrséggel. A miniszter határozottan elítéli a fenyegetéseket és maximálisan támogatja a tanárokat, valamint felkérte az Aix-Marseille-i tankerület rektorát, Bernard Beignier-t, hogy kövesse figyelemmel az ügy alakulását. A tankerület szintén kijelentette a közleményben, hogy teljes mértékben szolidaritást vállal minden tanárával, hozzátéve, hogy semmilyen velük szemben elkövetett fizikai vagy szóbeli fenyegetés vagy agresszió nem tolerálható. velük szemben.

Nem ez volt azonban az elmúlt pár nap egyetlen tanárok ellen intézett fenyegetése Franciaországban, a France Bleu hírportál számolt be róla, hogy Drôme megye székhelye, Valence egyik iskolájában egy 15 éves diák „Allah Akbar” kiáltással zavarta meg a Samuel Paty emlékére tartott megemlékezést. A tanulót az intézmény vezetése figyelmeztetésben részesítette, ám az apja, miután értesült a történtekről, bement az iskolába és kiállt a fia mellett, majd az épület felgyújtásával fenyegetőzött. Azonnal értesítették a rendőröket, akik őrizetbe vették a 43 éves férfit, a lap értesülései szerint lehet, hogy pszichiátriai szakértő véleményét kérik. Az ügyészség egyelőre nem közölt további részleteket az üggyel kapcsolatban.

NAGYVILÁG POLITIKA

Címkék:

france, teacher, threat