Mcarthy: Biden nem akar szólásszabadságot, mit rejtegethet a Facebook és a Google?

Mcarthy: Biden nem akar szólásszabadságot, mit rejtegethet a Facebook és a Google?

Nagy botrányt okozott Elon Musk azzal, hogy feltárta a Twitter belső levelezését, amelyből kiderül hogy hogyan hajtotta végre a demokraták parancsait a közösségi oldal. Kevin Mcarthy republikánus képviselő szerint ez csak a jéghegy csúcsa, Tulsi Gabbard egykori demokrata politikus pedig úgy véli, hogy ez is egy kiváló példa, hogy hogyan működik az adminisztráció.

POLITIKA 2022. DECEMBER 4. 15:00

Kevin McCarthy republikánus képviselő az amerikai Fox News tévécsatorna egyik műsorában kommentálta Joe Biden és a demokraták legújabb botrányát. Kiderült ugyanis, hogy a baloldal irányába sokkal nyitottabb volt a Twitter előző vezetése. A Twitter belső levelezését Elon Musk egy újságírónak, Matt Taibinak adta át, aki azt saját csatornáján tette nyilvánossá a közösségi oldalon, ami a közösségi médiumok történetében példa nélküli módon részletesen megmutatja a médium működését. A belső levelek tanúsága szerint

a közösségi oldal több esetben is követte Joe Biden kampánycsapatának utasításait a 2020-as elnökválasztási kampány végéhez közeledve. Nem kizárt, hogy így fordulhatott elő az is, hogy a Twitter letiltotta azokat a bejegyzéseket, amelyeket Biden fiáról, Hunterről írtak. Hunter Bidennek ekkor robbant ki az a botránya, amely még ma is tartó nyomozásokat eredményezett és amely az apját is számos gyanúba keverte.

Kevin McCarthy szerint ez csak a jéghegy csúcsa. A republikánus képviselő arra is kíváncsi, hogy milyen belsős dolgokat titkolnak a Facebooknál és a Google-nél. A politikus úgy véli, hogy a nyilvánosságra hozott információk megmutatják, hogy Joe Biden egyáltalán nem szeretne szólásszabadságot és nem akarja, hogy kiderüljön az igazság.

Mcarthy egy másik nyilatkozatában feltette a kérdést, hogy “az amerikai kormány tényleg egy olyan embert kezd el üldözni, aki szólásszabadságot szeretne?” – utalt a politikus arra, hogy a Fehér Ház célkeresztjébe került Elon Musk, majd felvetette azt is, hogy az USA kormánya az amerikai közvéleményt is üldözőbe veszi.

A befolyásos republikánus képviselő a közösségi oldalán is kommentálta a botrány legújabb feljeményeit. Egy bejegyzésében azt írta: “32 nap múlva a képviselőház új republikánus többsége válaszokat fog adni az amerikaiaknak, és meg fogja kapni az őket megillető elszámoltathatóságot”.

Tulsi Gabbard egykori demokrata politikus sem hagyta szó nélkül a botrányt, a Fox csatornán hasonlította össze, hogy hogyan bánnak a 30 éves Sam Bankman-Fried bukott üzletemberrel és hogyan üldözik Elon Muskot. Sam Bankman-Fried arról vált híressé, hogy a vezetése alatt ment csődbe az FTX nevű, kriptovalutákkal foglalkozó tőzsde, amelynek hátterében egy gigászi csalás állhatott – legalábbis erről szólnak a hírek a tengerentúlon. Ezzel nagyon sok ember életét tette tönkre, de mégis megússza majd a dolgot, mert már bekerült a demokrata törvényhozás elitkörébe. Ez a férfi milliókat adományozott a demokratáknak Joe Biden elnöki kampánya alatt. Gabbard rámutatott, hogy a két férfi példája kiválóan megmutatja, hogy hogyan működik a Biden-adminisztráció.

“Ha csaló vagy, de vannak megfelelő barátaid, és a megfelelő csapatban vagy, akkor gondoskodnak rólad. Ha nem vagy az, ha a csapat ellen vagy, akkor még ha nem is vagy csaló, akkor is megpróbálnak majd találni valami bűntényt, amit a nyakadba varrhatnak”

– mondta a politikus szintén arra utalva, hogy Elon Musk most komoly üldöztetésnek van kitéve. Gabbard megjegyezte azt is, hogy

“mindent megtesznek, amit csak tudnak, hogy becsméreljék Elon Muskot, az első számú ellenségként tüntessék fel, és azt mondják, hogy a Twitter megvásárlása potenciális nemzetbiztonsági fenyegetést jelent. Miért? Mert ő a szólásszabadság mellett áll ki, és mert azt mondja a Biden-kormányzatnak és az washingtoni elitnek, hogy “a Twitter nem lesz többé a propagandátok helye”. Ez rámutat mindenre, ami rossz Washingtonban”.

Tulsi Gabbard úgy véli, hogy az amerikaiak jobbat érdemelnek egy gazdag banánköztársaságnál, amely gondoskodik a sajátjairól, míg a politikai ellenfeleit tönkre akarja tenni.

POLITIKA

Címkék:

elon musk, joe biden, kevin mcarthy, scandal, twitter, usa