Népszavazáson utasíthatják el a migrációt, de a kormánypártot az sem érdekelné
A jelek szerint a német szövetségi kormánykoalícióban résztvevő Zöldek párt beismerte, hogy akkor sem fojtják el a tömeges bevándorlást, ha népszavazással döntenének róla.
A Balti-tenger partjához közeli német Greifswald városa június 18-án népszavazásra készül arról, hogy a város bérbe adja a területének egy részét konténerfalvakat építsenek a bevándorlóknak. Németországban ugyanis olyan szintre fejlődött a migrációs krízis, hogy a települések egy jelentős része képtelen elhelyezni több migránst és menekültet, így sok helyen ismét sátorvárosok és konténerfalvak felállítását tervezik.
A település polgármesterét a Zöldek kormánypárt delegálja, és Stefan Fassbinder máris jelezte, hogy személy szerint az sem érdekli, ha az emberek a népszavazáson úgy döntenek, hogy elutasítják a migránsközpont építését. Szerinte egy referendum nem változtat azon, hogy a migránsok továbbra is szinte példátlan ütemben áramlanak Németországba.
„A menekültek jönni fognak. A kérdés csak az, hogy hol fogják őket elhelyezni”
– mondta Fassbinder újságírók egy csoportja előtt, aki jelezte azt is, hogy a pártja országos szinten sem tervez semmilyen lépést tenni annak érdekében, hogy szigorúbb ellenőrzéseket vezessenek be a német határokon. A népszavazásra azért kerülhet sor, mert a lakosság elegendő aláírást gyűjtött össze ahhoz, hogy referendumot tartsanak a településen.
Igaz, Mecklenburg-Vorpommen tartomány, ahol Greifswald található, továbbra is az Alternatíva Németországért nevű jobboldali párt (AfD) egyik fellegvára – amely a bevándorlás drasztikus megfékezésére épülő programjáról ismert -, a zöldpárti polgármesternek nincs más dolga, mint egy másik helyszínen megépíttetni a konténerfalut. Vannak ugyanis olyan telkek, amelyek nem a városhoz tartoznak, így ezen ingatlanok felett nincs hatásköre a városnak, sem a lakosságnak.
Greifswaldban nem most merült fel először a befogadóközpont létrehozása. Egy ideje már pattanásig feszült a helyzet a városban, korábban is több százan tiltakoztak egy tervezett 9 millió eurós projekt ellen, amely a város egyik iskolája mellett építene lakásokat migránsoknak. A kerületi tanács a széles körű ellenállás ellenére korábban megszavazta a tervet.
NOT ON ANY „NEWS”
HUGE Protest on asylum „container village” in #Greifswald #Germany
Rage about the current flood of #asylumseekers is growing in #Saxony & in the north of the eastern federal states.Citizens took to the streets for a city council meeting to decide on housing pic.twitter.com/WhuQlruJCb— Anti Lockdown Alliance(GLOBAL) (@Demo2020cracy) March 5, 2023
Az üggyel kapcsolatban az AfD is reagált, a párt egy közleményben azt írta:
„zsarolás a tornatermek elfoglalásával fenyegetőzni, ha a helyi lakosok ellenállnak a lakókonténerek felállításának. Véleményünk szerint a jelenlegi menekültügyi káoszra csak egy megoldás van: lezárni a határokat és végre kitoloncolni az elutasított menedékkérőket. Elfogadhatatlan, hogy Németország, ahol a legmagasabbak a szociális juttatások Európában, az EU-n belül a legtöbb menedékkérőt vonzza”.
Michael Sack kerületi adminisztrátor szerint a tanácsnak nem volt más választása, mint jóváhagyni a terveket, mondván hogy a szövetségi kormány most igyekszik a tartományok között szétosztani a bevándorlókat.
Korábban egy hasonló tüntetéssorozat volt Upahl városában, ahol több száz ember gyűlt össze a helyi közigazgatási épület előtt, hogy tiltakozzon egy 400 menedékkérő számára előkészített konténerfalu építése ellen. Magának a városnak egyébként jelenleg nagyjából 500 lakosa van.
Eközben országszerte szenvednek az önkormányzatok és helyi közösségek a példátlan migrációs krízis miatt, a városok pedig hiába kérnek segítséget a tartományoktól, ha a szövetségi kormány nem hajlandó érdemben segíteni, akkor a regionális kormányok is tehetetlenek.
Címkék: