Még mindig jól emlékeznek az elmúlt évtizedek konfliktusaira a Balkán-félszigeten élők. A kilencvenes évek testvérháborúi miatt sok családot ért veszteség. A térség még mindig megosztott.

Véres háborúk árán született függetlenség

A 90-es évek testvérháborúi miatt komoly veszteséget könyvelhettek el a szlovének, a horvátok, a szerbek, a bosnyákok, a koszovóiak, és a montenegróiak is. A volt tagköztársaságok függetlenedési törekvései háborúba és vérontásba torkolltak a Balkánon. 10 éven át harcok dúltak Szlovéniában, Horvátországban, Bosznia-Hercegovinában és Koszovóban is. A Jugoszláv Szövetségi Köztársaság ellen – amelyet 1999-ben Szerbia és Montenegró alkotott – a NATO légicsapásokat is alkalmazott.

Az Észak-Atlanti Szövetség célja az volt, hogy a jugoszláv kormányzati csapatok kivonuljanak Koszovóból, ezzel pedig elkerüljék a humanitárius katasztrófát a térségben, ahol állításuk szerint a szerbek etnikai tisztogatást hajtottak végre az albán lakosság ellen. A 78 napig tartó támadást annak ellenére vitték véghez, hogy azt nem hagyta jóvá az ENSZ Biztonsági Tanácsa. A légicsapások azután fejeződtek be, hogy Belgrád kivonta a csapatait Koszovó területéről. A szerb erők azóta sem tértek oda vissza, noha Szerbia nem ismeri el Pristina függetlenségét.

Civil áldozatokat is követeltek a NATO légicsapásai

1999 május elsején, amikor a Pristinától 20 kilométerre fekvő hídon haladt éppen át a Nis Ekspres autóbusza. Ezen a járaton utazott Nikola Petrovic húgával és nagymamájával, Smiljanával. A hidat éppen akkor robbantották fel a bombákkal, amikor az autóbusz rajta volt. 39 civil vesztette életét, a buszt kettészelte a bomba, a holtak tetemei szétszóródtak a környéken.

A NATO vezetői akkoriban sajnálatukat fejezték ki az eset miatt, de az Észak-Atlanti Szövetség közölte: a híd egy legitim katonai célpontnak számított. Nikola testvére, Marija Petrovic 15 éves volt, amikor meghalt a bátyja, aki abban az évben fejezte volna be a középiskolát. Nikoláék Prokupljéban voltak, onnan igyekeztek haza a születésnapját megünnepelni.

A gyerekek édesanyja, Zorica egyedül volt otthon, amikor meghallotta a rádióban, hogy rakétatámadás érte a hidat, amelyen egy autóbusz volt. Az asszony sírva mesélte a sajtónak, hogy tudta, hogy azon a járaton vannak a hozzátartozói. Mikor meghallotta a hírt, a földre rogyott és zokogni kezdett – emlékezett vissza.

„Az évek múlnak, de nekünk ugyanolyan nehéz, nem tudunk reménykedni” – fogalmaz Zorica. A hivatalos értesítésre a családtagok haláláról három napig kellett várni. A hírt a szomszéd hozta, ugyanis akkortájt a telefonok sem működtek.

„Tudtam, azonnal tudtam, hogy ők is meghaltak. Tudtam, hogy azzal a járattal kellett jönniük” – mondja az anya. A helyzetet tetézte, hogy a családfő, Dragisa sem volt otthon, mert az albán határ mellett teljesített katonai szolgálatot.

Pár nappal a történteket követően utazhatott az apa Pristinába, hogy azonosítsa gyerekei holttestét.

„Nikolát a keresztjéről ismertem fel, Marijanak pedig egy különleges lánca volt, de anyámat is azonosítottam” – mesélte Dragisa.

A NATO bombázások áldozatairól a Szerbiai Rádió Televízió több műsort is készített. A közmédia korabeli felvételeket és az áldozatok hozzátartozóinak vallomását is beleszőtte a filmbe.

Nincs pontos adat a civil áldozatokról

Az eset óta 23 év telt el, mégsincs pontos adat arról, hogy mennyi halottja lehetett a NATO légicsapásainak Jugoszláviában. Veljko Odalovic, a szerb kormány eltűnt személyekkel foglalkozó irodájának igazgatója ezt azzal magyarázta, hogy lehetetlen együttműködni a koszovói vezetéssel. Mint mondta, a pristinai kormány nem hajlandó adatokat szolgáltatni nekik. Az áldozatok között voltak szerbek, albánok és más nemzetiségű állampolgárok is.

kép: Facebook

A leginkább megbízható adatokkal a Humanitárius Jogi Alap elnevezésű civil szervezet rendelkezik, amely egy névvel és születési évvel is ellátott listát állított össze arra vonatkozóan, hogy kik voltak az 1999-es bombázások áldozatai. Az általuk készített összevetés szerint 452 civil vesztette életét. Ezen a listán szerepel az imént említett Nikola Petrovic és családja is.

Hivatalos tájékoztatást azonban Szerbia soha nem adott ki arra vonatkozóan, hogy hány katonája és rendőre esett el, általában mindig összesítve beszélnek az áldozatokról.

A szerbek között mai napig népszerűtlen a NATO és az USA

A szerb társadalom a mai napig emlékszik a bombázások borzalmaira. Éppen ezért nem is akarja, hogy a NATO tagja legyen az ország, ezt bizonyítják a felmérések is. Az Amerikai Egyesült Államok az egyik legelutasítottabb ország. Az Ipsos felmérése szerint az állampolgárok mindössze 8 százaléka gondol pozitívan a tengerentúli nagyhatalomra.

Az USA-t az emberek az 1999-es NATO-bombázás és a délszláv háborúk miatt utasítják el. Történelmi mélyponton van azok száma is, akik szerint Szerbiának be kellene lépnie az Észak-Atlanti Szövetségbe. A NATO-csatlakozás mellett csupán 5,4 százalék foglalt állást.

Újabb feszültség lehet a Balkánon

A napokban ünnepelte Szlovénia a függetlensége kikiáltásának 31. évfordulóját. A leggazdagabb volt jugoszláv tagköztársaság tíznapos háború árán vívta ki szuverenitását. Az új, baloldali ljubljanai kormány azonban olyan döntéseket hozott a napokban, amellyel veszélybe sodorhatja az ország békés, gazdag ékszerdoboz jellegét – vélekednek egyes elemzők. A kormány ugyanis úgy határozott, hogy lebontja a horvát határon épített kerítést, ezzel a kormány világosan beinvitálta az országba a migránsokat.

Szlovéniában egyébként már évek óta arra próbálják nevelni a helyieket, hogy mindinkább befogadóbbak legyenek. Egy 2007-ben készült imázsfilmben például miden szlovént színesbőrű ember alakít

A film egyúttal azt a tipikus szlovén jellemzőt is kidomborítja, hogy mindenáron igyekeznek hasonlítani nyugati szomszédaikra, az osztrákokra és az olaszokra. Ezúttal a migránsokat fogadnák be úgy, ahogy annak idején Angela Merkel kancellár már elkezdte.