Elmarad Szergej Lavrov szerbiai útja – Moszkvából üzent a Nyugatnak az orosz politikus

Elmarad Szergej Lavrov szerbiai útja – Moszkvából üzent a Nyugatnak az orosz politikus

Mégsem utazott el Belgrádba az orosz külügyminiszter. Szergej Lavrov a szerb államvezetéssel találkozott volna, de a Szerbiát körülvevő országok közül többen nem adtak átrepülési engedélyt a politikus gépének. Észak-Macedónia, Bulgária és Montenegró is úgy döntött, hogy nem használhatja a repülő a légterüket. Lavrov így elállt a látogatástól, de Moszkvából azt üzente: bármit tesz a Nyugat, nem akadályozhatja meg Oroszország és Szerbia baráti kapcsolatai.

NAGYVILÁG POLITIKA 2022. JÚNIUS 6. 17:55

Kétnapos belgrádi útra indult volna a hét elején Szergej Lavrov. Az orosz külügyminiszter a tervek szerint június 7-én találkozott volna Aleksandar Vučić szerb elnökkel és a balkáni ország vezetésével. A témák között szerepelt volna a szerb-orosz gázmegállapodás, a két állam bilaterális kapcsolatai, az ukrajnai helyzet és a koszovói kérdés is, most azonban mégsem utazik. A szerb elnök már napokkal ezelőtt jelezte, hogy összetettnek látja az orosz politikus belgrádi útját. Elemzők szerint a Nyugat nem nézte volna jó szemmel, ha a diplomáciai vezető Szerbiába érkezett volna pár nappal Olaf Scholz német kancellár belgrádi látogatása előtt.

kép: Szerbia elnöke

 

Amit a szakértők és politikusok megjósoltak, az be is következett. Lavrov a korábbi bejelentések ellenére mégsem érkezik a héten Szerbiába. Ez azonban nem azért van így, mert ő nem akart volna menni, vagy a házigazdái nem látták volna szívesen, hanem azért, mert több szomszédos balkáni ország megtiltotta, hogy az orosz politikus repülőgépe használja a légterüket.

Mint arról a V4NA hírportál is beszámolt, sem Észak-Macedónia, sem Bulgária, sem Montenegró nem adott engedélyt, hogy az orosz külügyminiszter gépe átrepüljön felettük.

“Valami hihetetlen dolog történt. Megfosztottak egy szuverén államot, attól hogy érvényesítse jogait. A mostani eset is azt mutatja, hogy a NATO és az EU meddig tud elmenni a legkeményebb eszközeik és befolyásuk bevetésével azokkal szemben, akiket a nemzeti érdekek vezérelnek, és akik nem hajlandók feláldozni méltóságukat a nyugati célok érdekében. A nyugatiak nagyszabású fenyegetésnek érzik Oroszország miniszterének látogatását”

– mondta moszkvai sajtótájékoztatóján Szergej Lavrov. Az orosz külügyminiszter mivel nem tudott Belgrádba utazni, ezért Moszkvából üzent.

Lavrov: Senki nem teheti tönkre a szerbek és az oroszok viszonyát

A külügyminiszter elmondta, hogy egyértelmű, hogy a nyugati országok folytatják az oroszok elleni nyomásgyakorlást. Lavrov kiemelte: a mostani akció ellenére senki nem tudja tönkretenni Szerbia és Oroszország viszonyát, egyben bejelentette, hogy meghívta Nikola Selaković szerb külügyminisztert, hogy látogasson el Moszkvába, ha már ő nem tudott Belgrádba utazni.

“Becsüljük Szerbia és személyesen Vučić elnök bátorságát, hogy nem áll be a sorba, s nem foglalkozik oroszellenes tevékenységgel, ez nem könnyű hiszen, az Európai Unió elvárja, hogy a tagjelölt országok is ruszofóbok legyenek”

– tette hozzá Lavrov.

Az orosz külügyminiszter elmondta: széleskörű tárgyalásokat tervezett a szerb partnerekkel, a bilaterális ügyek mellett szóba kerültek volna a nemzetközi ügyek is.

Szergej Lavrov értékelése szerint Európa ezzel a viselkedéssel saját gazdasági helyzetét teszi nehézzé, s mint fogalmazott, ennek az az eredménye, hogy egyre több értelmes európai ember teszi fel a kérdést, hogy miért kell az oroszokra ellenségként tekinteni.

NAGYVILÁG POLITIKA

Címkék:

belgrade, serbia, sergey lavrov